Aktuális

Világháborús légópincét árverez el a NAV

Bors

Létrehozva: 2016.05.02.

<p>Mindig is egy saját óvóhelyet szeretett volna? Készüljön, mert a NAV májusban árverésre bocsát egy belvárosi légópincét. A licit 3,9 millió forintról indul.</p>

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal készül elárverezni egy óvóhelyet Budapest belvárosának közepén. A 165 négyzetméteren elterülő bunker a VI. kerületi Szinyei Merse Pál utcában van, felette egy teljesen átlagos lakóház található. Vélhetően még a második világháborúban szolgált óvóhelyként, azóta azonban üresen, lakatlanul és elhagyatottan áll.

A víz és a villany be van vezetve, és azonnal használatba is veheti az új tulajdonos. A nem mindennapi helyiség becsült értéke hatmillió  forint, licitálni pedig 3,9 millió forinttól lehet rá. A NAV figyelmeztet, hogy lakni nem lehet. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a fotókon szereplő holmik nem járnak a pincéhez, azok csupán díszletként szolgálnak. 

Aki mindig is szeretett volna magának egy légópincét, készüljön: május 23-án már reggel nyolc órakor indul a licit a NAV honlapján, ami eltart egészen 26-a este kilenc óráig. 

Csepelen van a legtöbb

Magyarországon közel 300–400 óvóhely áll rendelkezésre, ezeket zömével a második világháború után építették, sokat az ötvenes években hoztak létre. Persze nemcsak épületek alatt, hanem a Gellérthegyen, a Citadella, valamint a kettes és a hármas metró vonala alatt is végig oltalmi pince húzódik. Budapesten a legtöbb bunkerrel Csepel büszkélkedhet, de  jócskán találni a kilencedik kerületben is. Persze nem csak a fővárosban, Magyarország területén elszórva több városban is rá­akadhatunk egy-egy légvédelmi bunkerre, a Balaton mentén többet is felhúztak. Bár napjainkban nem használják őket, vész esetén ugyanúgy rendelkezésre állnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei