Aktuális

Vigyázat, buktatók! Drágább hitelre vásárolni, mint készpénzben fizetni

Bors

Létrehozva: 2019.11.20.

Valljuk be: karácsonykor azt is megvesszük, amit nem kellene. A kereskedők tudják ezt, ezért kedvező hitelekkel próbálják vásárlásra csábítani az embert. Mire figyeljünk hitelfelvételkor?

Okostévé, méregdrága mobiltelefon – a szeretet ünnepén gyakran esünk túlzásokba, és veszünk fel hitelt, amit aztán olykor megbánunk, mert nem figyeltünk az apró betűkre. Az üzletben a hitelügyintéző lekéri az adatainkat, és megnézi, milyen és mennyi hitelünk van. Ezt követően a céggel szerződésben álló bank visszajelez, hogy megadja-e a hitelt. Akár  félórán belül vihetjük is a fa alá az új tévét. Azonban itt nem ér véget a történet. A szerződésben vállalt kötelezettségek még hátravannak, máskülönben ugrik a kedvezmény.

– Alapvetően a nagyobb értékű műszaki cikkekhez gyakran kapcsolódik áruhitel. Ezek lehetnek extrém módon kedvező ajánlatoknak feltüntetve, akár nullaszázalékos THM-mel – kezdte Sándorfi Balázs pénzügyi szakértő, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. – Vagyis teljes költségszintjét tekintve úgymond ingyenes hitel is lehetséges. Fontos azonban tudni, a kedvezmény azonnal elveszhet, ha csak egyszer is megcsúszunk a fizetéssel például, és akár húszszázalékos kamatszintre is felugorhat – mondta el. Lényeges még tudni, hogy a teljes hiteldíjmutató (THM) bizonyos költségeket nem tartalmaz, például a késedelmi kamatot, a futamidő-hosszabbítás vagy a bankszámla használatának díját.

Hitelre vásárolni általában drágább, mint azonnal készpénzben fizetni, mert a termék árára rájön még a hitelfelvétel költsége.

– Az áruhitellel a fogyasztást hozzuk előre, mivel nem kell megvárnunk, hogy összegyűljön rá a pénzünk. Mérlegelni kell, hogy ez mennyit ér meg nekünk. Biztonsággal akkor lehet hitelt felvenni, ha már előre tudjuk, hogy miből fogjuk kifizetni – javasolja a szakértő. Ez lehet évvégi bónusz vagy más egyéb, nagyobb összegű pénzforrás, amit rövid időn belül megkapunk.

BORS-TIPP

Mielőtt elvinné a tévét, írja össze a havi kötelező kiadásait, azt, hogy mennyit szán élelmiszerre, öltözködésre, szórakozásra, és gondolja át, hogy mekkora törlesztőrészlet fér bele biztonsággal az életébe hosszabb távon!

* * *

Cikkünk folytatása mellett számos más vásárlási trükköt olvashat a csütörtöki Bors mellékleteként megjelenő ADVENT Magazinban. Ne feledje: ismét elérkezett az év legizgalmasabb időszaka, újra itt a karácsonyi készülődés ideje! A Bors november 21-én pedig ismét három újságot ad egyben!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei