Vesztegetéssel vádolják Kökény Attilát, akár 5 évet is kaphat

Vesztegetéssel vádolják Kökény Attilát, akár 5 évet is kaphat

reptér
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 29. 05:00
Vámtiszt megvesztegetési kísérlete miatt áll bíróság elé a zenész és több társa, értesült a Bors. Kökény Attila és a társasága nagy mennyiségben vásárolt hamis márkás ruhákat, s ez után nem akartak vámot fizetni, inkább a vámosnak adtak volna pénzt.
Földvári Zsófi

Kiderült, hogy két éve folyik a bíróságon annak a hivatali vesztegetésnek az ügye, melyben az egyik vádlott Kökény Attila énekes a Megasztár 2010 férfi hangja. Lapunk információi szerint a híresség két évvel ezelőtt, karácsony környékén került bajba. Úgy tudjuk, hogy ő és a barátai nagy mennyiségű márkásnak tűnő (de nem eredeti) ruhát hoztak Törökországból haza azért, hogy eladják azokat.

A Liszt Ferenc reptéren szolgálatot teljesítő vámtiszteknek feltűnt a sok táska, ezért Attilát és a csapatát kiemelték a többi utas közül és tételes vizsgálatnak vetették őket alá. A pletykák szerint a behozott ruhák összértéke messze meghaladta a hatályos törvények szerint behozható mennyiséget, ezért közölték a társasággal, hogy vámot kell fizetniük, de a csoport tagjai jobb ötletnek találták, hogy a vámtisztnek fizetnek inkább.

A hatályos törvények szerint 293. § (1) „Aki hivatali személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (2) Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.” 

Attiláék ellen abban a pillanatban feljelentés született, amit vizsgálat követett, jelenleg pedig bíróság előtt van az ügy. 

Úgy tudjuk, hogy a társaságot nem véletlenül szúrták ki a vámosok, egy régi barátjuk „dobta fel őket”, aki régen maga is vámtiszt volt. Vagyis a vámosok már várhatták a nagy táskákkal landoló csoportot.

Kerestük az ügyben Kökény Attilát, aki az ügyvédjéhez, dr. Bölcskei Zsolthoz irányított minket: 

– Valóban több év óta folyik egy ilyen ügy, melyben ügyfelem is vádlott – mondja lapunknak a jogász. – Ő azonban addig nem kíván érdemben megszólalni, amíg jogerősen le nem zárulnak a tárgyalások. Esélyeket nem szeretnék latolgatni – válaszol az ügyvéd a felvetésünkre, majd így folytatja: – Jelen ügyben az a feladatom, hogy a felmentésért tárgyaljak, tekintettel arra, hogy a védencem tagadja a vádakat. Bizakodunk, egy minden tekintetben korrekt eljárás folyik egyébként – zárta szavait a jogász. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.