Aktuális

Vészhelyzet! Nyoma veszett egy Párizsból indult utasszállítónak

Bors

Létrehozva: 2016.05.19.

Éjjel tűnt el a radarokról a jármű. Jelenleg is nagy erőkkel keresik. A francia elnök bejelentette: a gép lezuhant. Eddig két nagyobb roncsdarabot találtak.

Az EgyptAir Airbus A320-as típusú gépe szerdán 23:09-kor szállt fel Párizsból, a Charles de Gaulle reptérről, és - kairói idő szerint - csütörtökön 2:45-kor veszett nyoma. Az első jelentések szerint az egyiptomi légtértől 10 percre tűnt el 11300 méter magasságban, mit később úgy pontosítottak: a gép kb. 16 kilométert tett meg Egyiptom felett, amíg még látták a radaron - írja az MTI.

A járaton a Guardian információi szerint 56 utas - köztük két baba és egy gyermek - valamint 10 fős személyzet utazott. A járat nem adott le vészjelzést.

Nem volt magyar utas a gépen

Az Index információi szerint a repülőgépen 15 francia, 30 egyiptomi, 1 brit, 1 belga, 2 iraki, 1 kuvaiti, 1 szaúdi, 1 szudáni, 1 csádi, 1 portugál, 1 algériai és 1 kanadai állampolgár utazott - azaz magyar állampolgár nincs az eltűntek között. Összesen 66 ember volt a fedélzeten, köztük két csecsmű és egy gyerek is.

A külföldi hírportálok egyébként nem tartják valószínűnek, hogy a gép eltűnésének az időjárási-légköri viszonyokhoz van köze: a jármű ugyanis jó műszaki állapotban volt, kapitánya pedig rutinos szakembernek volt tekinthető.

Az egyipromi hatóságok kérik a sajtót, hogy még ne vonjanak le következtetéseket a gép sorsát illetően - ugyanakkor például Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint gyakorlatilag biztos, hogy a gép lezuhant. A környék ugyanis erősen le van fedve radarokkal, valamint mostanra már az üzemanyagnak is rég ki kellett fogynia - magyarázta az M1 műsorában.

Tűzcsóva az égen

Rejtély övezi a gép eltűnésének körülményeit: ugyan a légitársaság által közöltek szerint nem érkezett vészjelzés, a hatóságok később arról számoltak be, hogy (kairói idő szerint) 4:26-kor segélykérő jeleket fogtak a gépről.

Mindeközben a Daily Star egy görög hajóskapitány nyilatkozatáról ír, aki a görög Kárpáthosz szigetétől délre egy tűzcsóvát látott az égen. Úgy vélik, arrafelé csapódhatott a tengerbe az utasszállító.

Friss: 

"Az MS804 lezuhant" - jelentette be Francois Hollande francia elnök. Ezt eddig hivatalosan egyik illetékes sem mondta el. 

“Tartottunk tőle, hogy lezuhant, és az eddigi értesülések megerősítik, hogy a gép tényleg lezuhant és eltűnt” 

- mondta Hollande.

Csütörtökön délután a görög állami tévé bejelentette: két nagyobb roncsdarabot a Görögországhoz tartozó Kárpathosz szigettől 420 kilométerre délre találtak meg. Ez kb. 80 km-re van onnan, ahol a gépnek nyoma veszett. Az egyiptomi polgári légügyi miniszter, Serif Fati azt mondja, valószínűbb, hogy terrortámadás állhat az egyiptomi utasszállító lezuhanása mögött, mint hogy technikai probléma történt volna. 

Az egyiptomi hatóságok csütörtök este megerősítették azokat a híreket, amik szerint az eltűnt gép roncsait találták meg a mentőalakulatok Krétától keletre, a görög Kárpathosz szigetnél. Pénteken azonban be kellett ismerniük: ismét ott vannak, ahonnan elindultak - a vízen lebegő maradványok ugyanis nem az eltűnt Airbusból származnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011511
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről