Aktuális

Veszélyes a gyereket bringás utánfutóba ültetni

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.03.12.

<p>Jól néz ki, kényelmes, és a gyerekek is szeretik a biciklire szerelhető utánfutót. A rossz hír viszont: amellett, hogy drága, még biztonságosnak sem mondható. </p>

Szabálytalan szállítás 

A szakértő szerint az utánfutós megoldás a KRESZ szerint szabálytalan, mivel a rendelet egyértelműen meghatározza, hogy a gyermeket hogyan lehet szállítani. 

– A tekerő ember előtt vagy mögött rögzített ülések teljesen szabályosak. Ezek magán a járművön vannak, nem pedig egy utánfutón. Bármilyen eszköz, amit a kerékpár hátuljára rakunk fel, nem merev, hanem egyfajta csuklós megoldással van rögzítve, ezek pedig a gyerekekre nézve nem biztonságosak – magyarázta Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő, majd hozzátette, hogy ezeket az eszközöket nem vizsgálják egészen addig, amíg valami probléma nem adódik. Természetesen ha valamelyiket fokozottan balesetveszélyesnek ítélik, akkor bevonják.

– A legve­­szélyesebb, hogy a szülő nem látja a gyereket és kontaktust sem tudnak kialakítani, így a szülő csak jóval később veszi észre, ha baj van. Ezzel szemben a gyerek­ülésnél olyan közel van a gyerek, hogy szinte hozzánk ér, nem véletlenül ezt tekintjük a helyes szállítási módnak. 

Utánfutón csomagot

A KRESZ pontosan meghatározza, hogy milyen utánfutót köthetünk a kerékpárunk után, de azt egyértelműen nem mondja ki, hogy ebben gyermeket nem lehet szállítani. A rendelet szerint „a kerékpárhoz kapcsolható, legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kilogramm össztömegű, egykerekű vagy egytengelyű, két nyomon futó vontatmány szállítható”. Ez azonban még nem elég. Minden utánfutó hátuljára fel kell szerelni egy piros színű fényvisszaverő háromszöget, illetve a világítást is olyan módon kell megoldani, hogy az utánfutó ne takarja el. Ezért legcélszerűbb, ha magára az utánfutóra helyezzük fel a világítást. Ezek nélkül teljesen szabálytalanul közlekedünk az utakon. 

Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy hol lehet közlekedni, de mivel bicikliről van szó, ezért a kijelölt kerékpárút a helyes. Vannak azonban esetek, amikor máshol is gurulhatnak a kétkerekűek. Például, ha a buszsáv elején fel van tüntetve, hogy ott a pedálosok is mehetnek, akkor nem követnek el szabálysértést. Viszont amennyiben nincs ilyen, akkor ugyanúgy szabálytalanul tartózkodik abban a sávban, mint a például a személyautó. 

Használtan olcsóbb

Rengetegféle gyerekszállító utánfutót találunk a piacon, már né­hány na­gyobb áruházban is ta­lálkozhatunk ezekkel a kiegészítőkkel. A KRESZ egyértelműen megadja a méreteket, ezért ezekbe általában csak egy személy fér bele, két gyereket sok esetben se nem praktikus, se nem biztonságos beleültetni, sőt ezt a megoldást is csak a gyerek hatodik szülinapjáig használhatjuk. Az árak nagyon eltérőek: van, amely közel 200 ezer forintot kóstál, míg az olcsóbb fajták már

50-70 ezerért beszerezhetők. Használtan, de még jó állapotban ennek a töredékéért is megvehetjük. Utóbbinál azonban egy próbakör és egy terhelés nem árt, hogy meggyőződjünk róla, valóban a lehető legbiztonságosabb-e a szerkezet. A gyerekülések ennél jobban megérik. Egy jobb fajtát már 20-25 ezer forint környékén is beszerezhetünk, de az olcsóbb fajtákhoz ennek akár a feléért is hozzájuthatunk. Ebből érdemes olyat választani, amelynek állítható a lábtartója, így a gyerek nem növi ki olyan gyorsan és sokkal tovább használhatjuk majd az ülést.  

Szíjazzuk le az utast! 

A jelenleg is érvényes KRESZ szabályai szerint „a kerékpárra gyermekülés olyan módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja”. A hátunk mögé, csomagtartóra felhelyezett gyerekülésnél kötelező a háttámla, illetve olyan szíj is, ami megakadályozza, hogy a gyerek kibújhasson belőle.

Az üléshez kapaszkodót, valamint lábtartót is fel kell szerelni, amelyeknek meg kell akadályozniuk, hogy a gyermek lába a kerékkel érintkezhessen. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, valamint az azzal együtt elforduló szerkezettel.

Nem kötelező a fejvédő

Jól tesszük, ha sisakot húzunk a gyerekünk fejére, de ez a KRESZ szerint nem kötelező, viszont nagyon ajánlott. A rendelet szerint akkor van joga a kerékpárosnak negyvennel menni, ha van rajta sisak, lakóterületen kívül közlekedik és nem szállít más személyt. Ez azt jelenti, hogy ha nem lépjük át a negyven kilométeres óránkénti sebességet, és még gyereket is szállítunk, akkor sem nekünk, sem a kiskorúnak nem kötelező a biciklissisak, de ártani nem árt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze