Aktuális

Veszélyben: ma is vadállatok prédája lehet

Török Hanna

Létrehozva: 2014.06.15.

Ausztráliában felfalt egy férfit egy ötméteres krokodil. Nem csoda hát, hogy újra fellángolt a vita: ki kell irtani az emberevő fenevadakat, vagy be kell látnunk, miattunk nincs mit enniük, csökken az életterük a vadaknak? Nem csak krokodilok, hanem oroszlánok, cápák, kígyók, sőt majmok is szerepelnek az emberevő állatok listáján.

Miközben döbbenten és együttérzéssel hallgatja az ember az újabb és újabb híreket vadállatok brutális támadásairól, az esetek többségében tudomásul kell vennünk: mi magunk hatolunk be a krokodilok, oroszlánok természetes közegébe. Ha elvesszük a területüket, bizony számolnunk kell azzal, hogy éppen mi, emberek akadunk „horogra”.

135 embert faltak fel

Éppen ez történt azokkal az úttörőkkel, akik annak idején a kietlen tájakon utakat, vasutat fektettek le – például Afrikában. 1898 októberében az elviselhetetlen hőségben társaival aszalódó John H. Patterson alezredest különleges feladattal bízták meg felettesei. Nem katonai ellenségre, hanem fenevadra kellett vadásznia. Mindjárt kettőre is.

A kenyai Tsavo településen létesített vasútépítő tábor lakóit ugyanis ekkor már hónapok óta rettegésben tartotta két oroszlán. A legenda szerint legalább 135 áldozatukkal végeztek. Az alezredes igen hamar sikeresen levadászta a két állatot, amelyeknek kitömött teste a mai napig is látható egy chicagói múzeumban. A Kaliforniai Egyetem kutatói a kitömött oroszlánokból vett szőr- és csontminták izotópelemzésével arra jutottak, hogy az egyik 11, míg a másik 24 embert falhatott fel.

Védett halálbrigád

Ma már összességében igen ritkán fordul elő, hogy embertársunkat vadonban (vagy tengerben) élő állatok marcangoljanak szét. Legutóbb például Ausztráliában váltott ki hatalmas felzúdulást, hogy egy férfit a saját családja szeme láttára ragadott el egy krokodil, amikor a társaság egy természetvédelmi területen csónakázott. A 62 éves áldozattal a Kakadu Nemzeti Parkban végzett egy csaknem ötméteres példány. A krokodilt a támadás helyszínétől másfél kilométerre levadászták, és gyomrában emberi maradványokat találtak.

Azonnal heves vita robbant ki, egyesek a krokodilállomány drasztikus megritkítását követelik, mert hogy a faj 1970-es védetté nyilvánítása óta számuk csaknem 130 ezerre nőtt az északi területeken. A legújabb eset csak parázs volt a tűzre, hiszen januárban egy, társaival fürdő 12 éves kisfiút ragadott ki a többiek közül egy krokodil. Tény: 1987 óta Ausztráliában tizenkilenc halálos kimenetelű krokodiltámadás történt.

Brutális példány

Három héttel ezelőtt Pápua Új-Guineán egy szüleivel csónakban vadászni induló 11 éves kisfiút ragadott el és falt fel egy krokodil, ami után a helyi rendőrség felkutatta és megölte az állatot. A távoli országban, ahol nem is olyan régen még az emberevő emberektől retteghettek az oda vetődő világvándorok, az idén ez a második olyan támadás volt, amely során krokodil evett meg valakit.

2011 szeptemberében a világ akkori legnagyobb élő sósvízi krokodilját sikerült csapdába csalniuk a Fülöp-szigetekieknek. A 6,4 méteres bestia a helyiek szerint egy helyi halász és egy vízbe pottyant 12 éves kislány haláláért is felelős, ám a szigorú vadvédelmi törvények miatt az állatot nem lehetett megölni. Aki ezt megtenné, akár 12 évre is börtönbe kerülhetne. Ugandában ez év áprilisában négynapos hajszát követően sikerült elejteni azt a brutálisan nagy példányt, amely a hírek szerint korábban négy embert fogyasztott el. Az ötméteres krokodilt, amely 80 éves lehet és egy tonnát nyom, most a Murchison Falls Nemzeti Parkba szállítják.

Szadista majmok

Az, hogy oroszlán, krokodil, netán cápa támad és fogyaszt el embert, már nem meglepő. Annál inkább döbbenetes, hogy egyes majomfajták is elejtenek olykor embert, sőt meg is eszik áldozatukat. Tíz évvel ezelőtt rejtélyes gyilkosságsorozat tartotta lázban Uganda lakosságát, ráadásul mindegyik megcsonkított áldozat kisgyermek volt. Kiderült: a Kibale-erdő környékén vérengző elkövetők emberszabású majmok voltak.

A világhírű majomkutató, Jane Goodall szerint nem egyedi jelenség, hogy a csimpánzok emberre támadnak, leírása szerint a majmok, ha éhesek, az embergyereket ugyanolyan tápláléknak tekintik, mint kisebb fajtársaikat, amelyekből szükség esetén ugyancsak fogyasztanak. De még ennél is meglepőbb, hogy a csimpánzok az emberhez hasonlóan nem csak elűzik, esetleg megsemmisítik ellenséges fajtársaikat, de igen gyakran kegyetlenkednek is velük. Szomorú, de úgy látszik, ez főemlősi sajátosság…

 

›› Piton ragadta el a kicsit

2010 tavaszán Szumátra szigetén három gyermek fürdött egy folyóban, amikor egyiküket egy óriáspiton ragadta el. A hétéves áldozat társai a falubeliekhez szaladtak, akik ki tudták ugyan szedni a szerencsétlen gyereket a hüllő szájából, ám már csak élettelenül. A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint az óriáskígyók – az anakonda és a piton – csak akkor esznek embert, ha az éhezés rákényszeríti őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól