Vérplazmájukat adták a felgyógyult egyetemisták

Vérplazmájukat adták a felgyógyult egyetemisták

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 07. 10:00
Életük legnagyobb harcát megnyerték, a szervezetük legyőzte a koronavírust, és most kötelességüknek érezték, hogy másokon is segítsenek. Egyetemisták adtak vért, hogy plazmájukkal életeket menthessenek. Most fontos volna, hogy sokan kövessék a példájukat.
H. N. Zs.

A plazmaterápia lényege, hogy a koronavírusból felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyag segít a fertőzötteknek.

Mivel sok a beteg, sok plazmára van szükség, így fontos, hogy a gyógyultak donornak jelentkezzenek.

Tegnap az Ortho Sera Kft. egy szűrőbusszal vonult ki a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjének parkolójába, hogy az egyetem számos, koronavíruson átesett hallgatójának vérét levegyék, majd megvizsgálják: alkalmasak lehetnek-e donornak.

Sokakat levettek a lélegeztetőgépről

– Az antitestekben gazdag plazmával azokon tudunk segíteni, akik kórházban fekszenek – magyarázta a Borsnak dr. Fodor Eszter, az Ortho Sera Kft. orvosa, aki a Pécsi Tudomány Egyetem és a Semmelweis Egyetem klinikai kutatásának koordinátora.

– A levett mintákat elvisszük a laborba, ahol kiszűrjük, melyik plazma lesz alkalmas donornak.

Egy adag plazmával akár két ember életét is meg lehet menteni

– világított rá a doktornő, aki elmondta, hogy jelenleg nagyon kevés a készlet, pedig nagyon sokra van szükség.

A beteg a terápia után könnyebben kikerül a gyulladásos fázisból, sokakat a lélegeztetőgépről is le lehetett venni – tette hozzá a doktornő.

Iszonyatos torokfájdalommal jár

A 28 éves G. Gellértnek elsőként az édesapja lett pozitív, de ő tünetmentesen vészelte át a betegséget. – Apával ellentétben nálam nem jelentkeztek tünetek – mesélte a Borsnak Gellért.

Aztán egy hétig 40 fokos lázam volt, alig tudtam mozogni és elveszett az ízérzékelésem, amit néha még most is tapasztalok. Iszonyatosan fájt a torkom, még aludni sem tudtam. Folyamatosan rázott a hideg, és közben izzadtam – emlékezett vissza Gellért.

B. Donát szintén átesett a koronavíruson, de nem tapasztalt klasszikus tüneteket. 

– Azért mentem tesztelésre, mert kötelező volt. Én lepődtem meg a legjobban az eredményen – mondta el a Borsnak a hatodéves orvostanhallgató.

– Később már jelentkeztek a tünetek – nátha, fáradékonyság és kötőhártyagyulladás –, de így is azt gondolom, én szerencsésen megúsztam. Mivel rendszeres vér- és plazmaadó vagyok, nekem egyértelmű volt, hogy most is segítek – magyarázta Donát.

Levertség és gyengeség

K. Richárd tünetek nélkül kontaktként ment el szűrésre, de amikor megjött a kiábrándító eredmény, már a tüneteket is észlelte magán.

– Körülbelül 3-4 napig voltam rosszul. Levertnek és gyengének éreztem magam, köhögtem és erős csontfájdalmat tapasztaltam, főleg a mellkasnál és a gerincnél. Nem volt magas lázam, de a klasszikus tünetek – az íz- és szagvesztés – jelentkeztek. A szaglásom a betegség vége felé ment el, még mindig nem jött helyre rendesen – mondta a Borsnak Richárd.

K. Dorottya szintén egy rutinszűrésen tudta meg, hogy megfertőződött.

– Tünetmentesen átvészeltem, de a karantént szinte végigaludtam. Megerősíthetem, hogy az ember minimális tünetekkel is áteshet a fertőzésen – mondta Dorottya, aki szeretne jó példát mutatni másoknak azzal, hogy társadalmi szerepet vállal a koronavírus elleni harcban.

További gyógyult emberek jelentkezését itt várják: [email protected] címen, vagy a +36-70/363-8768-as telefonszámon

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.