Aktuális

Veronai tragédia: becsöngettek a sofőrhöz a gyászoló szülők

Gergály Judith

Létrehozva: 2018.11.16.

Lapzártánk idején is csengettek, kopogtak, még üzenetet is hagytak V. János házánál a veronai tragédiában elhunytak rokonai, de hiába. A sofőr most sem akart válaszolni kérdéseikre.

Október végén indult a veronai tragédia pere, ahová hiába várták a sofőr V. Jánost a gyászoló szülők, a férfi nem jelent meg. Mivel a történtek óta a sofőr nem hajlandó szembenézni a szülőkkel, többen úgy döntöttek: eljött az idő, hogy személyesen felkeressék és megpróbálják szóra bírni. Az ő kérésükre nem mutathatjuk meg mindegyiküket fotón, Szendrei Endre azonban, aki unokahúgát vesztette el a 17 áldozatot követelő szerencsétlenségben, vállalta, hogy kiáll a gyászolók igazáért.

– A végtelenségig nem bujkálhat előlünk, valaminek történnie kell – fakadt ki a Bors munkatársának Szendrei Endre.

– Mi nem akartuk megismerni ezt az embert, de tudom, neki is van egy lánya, ezért szeretném feltenni neki a kérdést: ha az ő gyereke nem száll le egy busz­ról, hanem halálra ég, akkor várna-e válaszokat a sofőrtől?

A hozzátartozók közül néhányan egy békéscsabai kávézóban beszélgettek, mielőtt a férfi háza felé indultak. A Bors munkatársai elkísérhették őket, és követhették, vajon ajtót nyit-e nekik V. János. Drámai pillanatok zajlottak le: a családtagok órákig álltak a kapunál. Csengettek, kopogtak az ab­lakon, végül már dörömböltek. Délután érkeztek, de még lapzártánk idején is várták, hátha hajlandó mutatkozni.

– V. úr, jöjjön ki, az elhunytak hozzátartozói vagyunk! – kiabálták, hiába.

A rokonoknak senki nem nyitott ajtót annak ellenére, hogy egy autó ott parkolt a ház előtt. A szomszéd a Borsnak azt mondta, valaki egész biztosan a házban van. Az autón egyébként látható a szlovén pályamatrica, ami a családtagok szerint bizonyítja, hogy a férfi járt Veronában a tárgyalás előtt, hogy ottani ügyvédet fogadjon. A tárgyalásra valamiért mégsem ment el.

A csalódott rokonok egy üzenetet hagytak a postaládában.

– Sajnos az elmúlt időszak tapasztalataiból erre számítottunk. Ennyit ér neki a gyerekeink halála. Ezen a buszon ő volt a kapitány, az ő felelőssége volt minden, ami ott történik, de ezt nem akarja vállalni – mondta az egyik hozzátartozó. Úgy tudjuk, V. János azt állítja, nem ő vezetett, hanem a másik sofőr, aki a baleset után meghalt. Amikor az látta, hogy baj van, egyenesbe akarta rántani a kormányt, de nem sikerült.

Az autópálya kamerái rögzítették, hogy a baleset idején V. János ült a volánnál. Sikerült közben elérnünk a másik sofőr feleségét, aki megerősítette: ugyan a férjével V. János együtt dolgozott évtizedekig, a férfi teljesen elzárkózott előle is. – Veronában a baleset után beszéltünk utoljára, később hiába hívtam őket, nem vették fel a telefont és nem reagáltak egyetlen kérdésemre sem – mondta lapunknak az asszony. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól