Aktuális

Veronai buszbaleset - Három éve emészti a gyász a szülőket

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.01.21.

Virágokkal, mécsesekkel emlékeztek tegnap, a tragédia harmadik évfordulóján a veronai buszbaleset áldozataira. A gyászoló szülők megrendülten, egymásba kapaszkodva álltak azon a helyen, ahol utoljára láthatták gyermekeiket. Nemcsak a Mű­csarnoknál, az iskola emléktáblájánál is virágokat helyeztek el.

Forrás: Czerkl Gábor

Bár már három év eltelt, még mindig nem lehet tudni, hogy pontosan kik a felelősök a szörnyű tragédiáért. A Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, családtagjaik, tanáraik sítúráról utaztak hazafelé, amikor a busz Verona közelében lesodródott az útról, és a szalagkorlátnak ütközött, majd belecsapódott egy autópálya pillérébe és kigyulladt.

A balesetben 17-en vesztették életüket és 26-an megsérültek. A Nemzeti Nyomozó Iroda és az olasz hatóságok nyomozása során kiderült, hogy a sofőr olyan alvászavarral küzdött, amivel nem vezethetett volna. A tragédia után másfél évvel vádiratot nyújtottak be a magyar sofőr és öt olasz műszaki szakember ellen.

A buszsofőr jogi képviselője később azt állította, hogy a sofőr komoly fejsérülése miatt kételkedik abban, ő vezette-e a buszt a szerencsétlenség pillanatában. A családtagok karácsonykor  keresztekkel vonultak a buszsofőr háza elé, január 15-én pedig a buszos túrát szervező cég székhelye előtt demonstráltak.

Én nem emlékezem közösen a szülőkkel, csak egyénileg – mondta a Borsnak Szendrei Endre, az egyik áldozat hozzátartozója.

– Az, hogy ezzel a fájdalommal a szülőknek, hozzátartozóknak együtt kell élni, mindent elmond. A többi évfordulón sem fogunk tudni mást elmondani – tette hozzá Szendrei Endre, aki néhány szülővel azért harcol, hogy a jövőben ne történhessen ilyen tragédia.

Mi kaptunk egy pluszfeladatot azzal, hogy ezt el kellett szenvednünk. Amit teszünk, azért tesszük, hogy emiatt ne legyenek odafent többen – magyarázta Szendrei.

Az egyik édesanya a Borsnak elmondta, hogy a szülők csütörtökön Veronába utaznak, mert másnap lesz a tárgyalás. A Bors azt is megtudta, hogy szomba­ton a baleset helyszínén is megemlékeznek a tragédia évfor­dulójáról.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek