Aktuális

Vérével festett Rudolf, és még ennél is tovább ment

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.03.18.

Folyékony szövet címmel nyílt meg a közelmúltban Szilágyi Rudolf képzőművész tárlata Egerben. A kiállításhoz kapcsolódóan az alkotó egy kellően figyelemfelkeltő performanszt is tartott. Vért vettek tőle, és abból készített festményt.

A jelenleg Budapesten élő Rudolfnak nem ez volt az első ilyen húzása. Mint a Borssal megosztotta: szereti, ha egy kiállítás nemcsak a művekről és a művészről szól, hanem párosul mellé valami megismételhetetlen akció is. Korábban élőben követhető volt, ahogy hegtetoválást csinálnak a combjaira, de a lábszárából is lenyúzatott már egy darab bőrt.

– A vérző hegtetoválások mintáját rányomtam egy lepelre, és írtam mellé egy házi áldást. Ezt majd bekereteztetem, és a szüleimnek akarom adni – közölte. A fájdalomról azt mondta: egyáltalán nem vonzódik hozzá, a performanszok alatt viszont ki tudja zárni.

– Hozzászoktunk, hogy a vér látványához valami rossz, valami kínzó élmény párosul a mindennapjainkban vagy a filmekben, a hírekben. Emiatt vannak, akik, ha meghallják vagy meglátják, miket csinálok, elborzadnak – magyarázta.

Rudolfot azonban nem csak a festés érdekli. Legtöbb tetoválását maga tervezte, és zenéléssel is foglalkozik. Jelenleg animációkat készít egy cégnek, amiket aztán zenészek használhatnak fel. Vágya, hogy újra taníthasson, ugyanis korábban Egerben több mint tíz éven át foglalkozott középiskolás gyerekekkel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602711
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban