Aktuális

Vér ömlik a plafonból! – mondta a lakó, akit kinevetett a főbérlő, aztán kiderült, hogy nem vicc – 18+ fotók

Bors

Létrehozva: 2020.02.19.

Szombat este hazaérve horrorisztikus látvány tárult a kanadai Adam Hockett elé. Elképesztő bűz árasztotta el a fiatal katona otthonát, majd fürdőszobájába érve észrevette, hogy több liter vér szivárgott át plafonjából. A dolgot azonnal jelentette a főbérlőnél, az azonban kinevette a férfit, és közölte, hogy ez nem az ő problémája. Hockett ezután a ház gondnokát is felkereste, aki szerencsére segített a dolog végére járni.

Miután nem nyitott ajtót a felső szomszéd, tárcsázták a rendőrséget, a mentőket és a tűzoltókat, akik segítségével bejutottak a lakásba kiderült, hogy a szomszéd napokkal azelőtt olyan balesetet szenvedett fürdőszobájában, aminek következtében súlyos fejsérülést szenvedett és meghalt. A vér és a bűz a holttestből érkezett.

Hockett panaszt tett az épületvezetésnél, és kiemelte, hogy a főbérlőnek tudomása volt a történtekről, ám semmit sem tett. A plafon megjavítása és a lakás kitakarítása, szellőztetése problémásnak bizonyult, Kanadában ilyenkor ugyanis -25 fokos a hőmérséklet, a férfinek két háziállata is van, akiket nem hagyhat magára, és ő sem szívesen tartózkodik a gyomorforgató környezetben. Miután a vezetőség minősíthetetlen stílusban közölte Hockettel, hogy katonaként hozzá kellene szoknia az ilyen állapotokhoz, a férfi úgy döntött, kiírja magából.

Az esetet megosztotta Facebook-oldalán, kiemelve, hogy nem célja senki megszégyenítése és lejáratása sem.

Története persze szárnyra kapott, több ezren osztották meg bejegyzését, és világszerte a média is lehozta esetét. Mindezek hatására a tulajdonoscég profi takarítóbrigádot küldött Hockett lakására, és kiadtak egy közleményt, melyben részvétüket fejezik ki az elhunyt lakó miatt, továbbá elnézést kérnek mindenkitől, akikre hatással volt a tragédia.

Gyűlölök panaszkodni, főleg most, amikor egy úriember életét vesztette, és önzőnek érzem magam. Az élet sokkal fontosabb, mint az én problémáim – nyilatkozta egy interjúban Hockett.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658411
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei