Aktuális

Véletlenül megerőszakolta saját lányát egy férfi az esküvőjén

Bors

Létrehozva: 2019.01.11.

Egy ötvenéves dán férfi hosszú évekig nem beszélt a most 20 éves lányával, aki előző házasságából született. 2017 karácsonyán azonban ismét felvették egymással a kapcsolatot, és az apa meghívta gyermekét közelgő esküvőjére.

A fiatal lány azonban annyira berúgott a tavaly áprilisi lagzin, hogy a saját lábán sem bírt megállni. A vendégek úgy döntöttek, hogy lefektetik a hitvesi ágyba, mivel nem tudják elvinni a hotelig, ahol megszállt.

Az apa másfél óra múlva szintén megfáradt, ezért újdonsült feleségével befeküdt ugyanabban az ágyba, ahol már lánya aludt. Amikor a férfi magához tért csak azt látta, hogy egy szép ruhában öltözött nő alszik mellette, akiről azt feltételezte, hogy a felesége, ezért hancúrozni akart vele.

A szerencsétlen lány hiába kérte apját, hogy hagyja abba, és eressze őt el, az csak erőltette a dolgot. Az rejtély, hogy az ágy másik végén fekvő feleség miért nem ébredt fel minderre.

A húszéves lány nemi erőszakkal vádolja most apját, aki tagadja, hogy mindez megtörtént volna, állítsa szerint semmire sem emlékszik azután, hogy lefeküdt volna aludni. Ettől függetlenül rengetegszer kért bocsánatot lányától a történtekért üzenetben és könyörgött neki, hogy ne szakítsák meg a kapcsolatot.

A fiatal nő vallomásában azt mondta a rendőröknek, hogy már kiabált a férfival, de az leszorította őt az ágyhoz, és képtelen volt megmozdulni.

A klodingi bíróság két év börtönbüntetésre ítélte az apát, súlyosbító körülményként értékelte, hogy az áldozat erősen ittas volt, ezért nem tudott védekezni.

(via Metro)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612620
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612620
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban