Aktuális

Végrehajtók törték fel Pécsi Ildikó villáját

F. Zs.

Létrehozva: 2019.05.08.

Hivatalból kirendelt lakatos törte fel a Cseppkő utcai ingatlan ajtaját, amely ifjabb Szűcs Csaba otthona. Pécsi Ildikó unokája nem tartózkodott ott, nem találkozott a rendőrökkel és a végrehajtóval, de harminc nap múlva farkasszemet kell majd néznie velük.

Közel egy év­vel a bíróság döntése után kedden délelőtt megjelent a végrehajtó a Pécsi Ildikó tulajdonában álló ingatlan elôtt, melyben az unoka, ifjabb Szűcs Csaba lakott eddig. Mivel nem volt jelen, a rendőri kí­sérettel érkezett végrehajtót a megszeppent szomszédok engedték be az udvarra, hogy a csapat a lakás ajtajáig jusson.

A helyszínen tartózkodott viszont a fiút és az édesanyját, Pártos Csillát képviselő ügyvéd, Kocsis Dániel, aki azt mondta, csak civilként szemlélődik. Ezért tőle nem is kaphattunk hivatalos tájékoztatást. 

Lapunk arról értesült, hogy a végrehajtó felmérte a lakás állapotát, megállapította, hogy jelenleg nem tartózkodik otthon senki, és a törvény értelmében harmincnapos türelmi időt adott a teljes átadás-átvételig.

A Bors úgy tudja, hogy a szóban forgó ingatlan majdnem teljesen üres, már nincsenek benne bútorok, a padlás viszont tele van régi emlékekkel. 

Mint arról a Bors is beszámolt, Pécsi Ildikó fia, Csaba és felesége, Pártos Csilla 2010-ben adta be a válókeresetet, s az eljárás során az anyagiakról nem tudtak megegyezni. Az ügynek egy évvel ezelőtt lett hivatalosan vége, a bírósági ítélet szerint Csillának és fiának el kell hagynia azt az ingatlant, ahol az elmúlt két évtizedben élt, az ugyanis Pécsi Ildikó tulajdona. 

– Ami számomra ebben az egész ügyben a legfontosabb volt, hogy a fiam ne kerüljön méltatlan helyzetbe – nyilatkozta szűkszavúan munkatársunknak Pártos Csilla. – Ez szerencsére nem is történt meg, ezért nyugodt va­gyok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191129_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová tűnt a Megasztár énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192413_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők: szörnyű baleset történt a vasúti kereszteződésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya