Aktuális

Végre odakerülnek a férfiak, ahol a helyük van - megőrzőbe 

Bors

Létrehozva: 2016.11.09.

A többség bizonyára már számtalanszor látott az interneten olyan fotókat, amelyeken elgyötört, unott és fáradt férfiak kornyadoznak különböző boltokban. Sőt, sokan talán át is éltek már hasonlót, amikor a barátnőjükkel vagy feleségükkel betévedtek egy plázába, hogy véget nem érő nézelődésbe és vásárlásba kezdjenek.

Kínában szintén nem ismeretlen ez a jelenség, így az egyik shanghai üzletközpontban úgy döntöttek, lépnek. A gyerekmegőrzőkhöz hasonlóan olyan helyiséget alakítottak ki, amelyben a férfiak kényelmesen eltölthetik azt a néhány ezer órát, amíg az asszonyka végigportyázza az összes boltot, esetenként lenullázva ezzel nemcsak a pénztárcájukat, de a bankszámláikat is.

Az úgynevezett férjmegőrzőkben kényelmes fotelek, masszázsszék, hűtő, tévé, wifi és olvasnivalók várják a férfiakat. Sőt, akár még arra is jó lehet a hely, hogy jól kibeszéljék a barátnőket-feleségeket, örök barátságokat kötve ezzel. Mindezért pedig fizetni sem kell.

Az Oddity Central a hírhez hozzátette, egy brit kutatás kimutatta, az átlagos férfiak nagyjából 26 perc után kezdik el unni a vásárlókörutakat. Ráadásul 80 százalékuk utálja is ezeket a partnerrel közös túrákat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól