Aktuális

Végleg feladta Bajnai

M. R.

Létrehozva: 2017.04.19.

Napi tizenkét óra munka, cserébe akár több millió forintos havi fizetés – a volt miniszterelnök egy nemzetközi tanácsadó cégnél talált új állást, nem is alacsony beosztásban. A londoni székhelyű Campbell Lutyens nemzetközi tanács­adói testületének elnöke lett Bajnai Gordon, s többek között a cégcsoport fejlesztése lesz a feladata. Sokat utazik majd, hiszen a cégnek New York-i és hongkongi irodája is van.

Bajnai Gordon 2009-ben Gyurcsány Ferencet váltotta kormányfőként. Egyévi miniszterelnöksége után 2012-ben próbált visszatérni, sikertelenül. Legutóbb egy francia hátterű cégnél dolgozott, ahonnan ez év elején eljött. Bajnai szinte teljesen visszavonult a politikától. Egyedül idén februárban hallatott magáról, amikor segített az Együttnek aláírást gyűjteni az olimpia ellen egy budapesti aluljáróban, ám a jelek szerint ezzel végleg feladta politikai ambícióit. Kerestük Bajnai Gordont új munkájával kapcsolatban, de nem tudtuk elérni. 

Ebből élnek az egykori kormányfők

Boross Péter – 1993–94 között volt miniszterelnök, 2006 óta a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke. Nyugdíjas.

Medgyessy Péter – A 2002–2004 közötti kormányfő ma nyugdíjas­éveit tölti. Egy tanácsadói cége van, és két alapítványa a kínai és indiai gyógyászattal foglalkozik.

Gyurcsány Ferenc – Eladta a cégeit. Most bruttó 749 ezer forintos képviselői fizetéséből él.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420016
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139547_auto_resized.jpg
life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420016
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420016
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni