Várpalotai baleset: Krisztofer felépülését támogatja a hintás

Várpalotai baleset: Krisztofer felépülését támogatja a hintás

vádirat
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 10. 11:00
L. B.

Csaknem két és fél évvel a várpalotai kalapácshinta-baleset után még ebben a hónapban megkezdődik az ügy tárgyalása. A balesetben kis híján meghalt Máthé Krisztofer már sohasem kaphatja vissza a régi életét, de az állapota rohamosan javul.

– Féltem a fiamat, nem tu­dom, hogy viseli majd a tárgyalást. Amikor nemrég összeültünk a szerkezet üzemeltetőjével, Krisztofer váratlanul elsírta magát. A tragédia pillanatára nem emlékszik, de mindent megért, pontosan tudta, miről beszéltünk – mesélte a Borsnak Máthé Dia, a most 20 éves fiú édesanyja.

A megállapodás szerint az üzemeltető segíti a fiú gyógyulását, így például Greznár Attila fizette azt a több százezer forintos rehabilitációt, amit a minap kezdtek meg Szegeden Krisztoferék.

– A segítsége nélkül nem tudtuk volna kifizetni, ezért hálásak vagyunk. A különböző terápiák, torna és a pszichológus jót tesz Krisznek. Szeretném, ha rövidesen visszatérne az iskolába, és az asztalos szakma tanulását is befejezhetné. De ez még a jövő zenéje – tette hozzá Dia.

Greznár Attila megkeresésünkre elmondta: örül a fiú fejlődésének, s már ő is izgatottan várja a tárgyalássorozatot.

– Annyi félremagyarázás volt a vallomásokban, hogy égnek áll a hajam, de bízom a bíró ítélőképességében. Rendelkezem egy tervezői, egy kivitelezői nyilatkozattal és egy hatósági tanúsítvánnyal is, ami feljogosított a működtetésre, így a műszaki kérdésekben nincs felelősségem – magyarázta a Borsnak az üzemeltető, aki a megfelelőségi tanúsítvány kiállítójával ül majd a vádlottak padján.

A vádirat szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt megszegve, köztük a karok forgatásának lassítására alkalmas fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést, a másik vádlott pedig a többi között a megfelelőségi tanúsítványt a mechanikai biztosítás hiányában is kiállította, bár annak tervét korábban éppen ő maga hagyta jóvá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.