Aktuális

Várdai rém – Testvére eltapsolta a kriptás gyilkos millióit

F. G., L. B.

Létrehozva: 2019.11.02.

A gyilkosságok között kriptában bujkáló P. Ferenc morbid rejtekhelyét börtönre cserélte, ahonnan már sosem engedik ki élve. Ugyan nemrég egy nagyobb összeghez jutott, de a milliókat a féltestvére máris eltapsolta.

Az egész országot sokkolta az az állatias kegyetlenség, amivel 2007 augusztusában az akkor 39 éves férfi szabályosan kivégzett három embert So­mogyban. P. Ferencet másfél évvel később – az országban tizenkettedikként – ítélték tényleges életfogytiglanra, a vár­dai rémként elhíresült férfi sosem tudott magyarázatot adni szörnyű tetteire.

Egy hónap a kriptában

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ferenc első áldozata egy 85 éves somogyjádi asszony volt, akinek fejét egy fém szódásszifonnal verte szét olyan brutálisan, hogy a szifon oldala behorpadt és eldeformálódott. Megjegyzendő, hogy a gyilkosság után az asszony fiát gyanúsította a rendőrség, a férfi két hónapot előzetes letartóztatásban töltött.

A 85 éves nő megölését követően P. a szomszéd falu, Várda temetőjének egyik kriptájában bújt el, ahol a koporsók mellett egy hónapig húzta meg magát. A kripta Szász Endre festőművész kastélyához tartozott. Miután P. továbbállt, a volt munkaadójánál egy hátsó épületben rejtőzködött. Felfedezése után a ház 66 éves asszonyát egy vasrúddal, 70 esztendős férjét pedig egy sodrófával és baltanyéllel verte halálra. A nem megfelelő börtönkörülmények miatt a férfi beperelte az államot, a Sonline.hu információi szerint több millió forinttal kártalanították.

Csak egy bicikli maradt

A Bors információi szerint a jelentős összeg a somogyjádi férfi féltestvéréhez került, aki azt rekordidő alatt felélte. A könnyen jött vagyonból így mára szinte semmi sem maradt.

– A testvére mindig csóró volt, de nyár végén hirtelen büszkén kezdett járkálni a faluban. Rendszeres vendég lett a kocsmában, csakúgy szórta a pénzt – mondta a Borsnak az egyik falubeli, aki szerint amikor a férfi bejött a kocsmába, mindenki ingyen ihatott, mert ő fizette a cechet.

– Pár hétig tartott a nagy mulatság és a költekezés, de arra már nem maradt pénze, hogy visszaköttesse a házába az áramot – tette hozzá egy másik helybéli.

A várdai rém testvére tehát épp olyan gyorsan szegényedett el, mint ahogy meggazdagodott, mindössze egy régi bicikli maradt a kártérítésből, amit elsőnek vett milliomosként.

Kukászsákokat csomagol

A hirtelen meggazdagodás híre gyorsan átterjedt a szomszéd faluba, Várdára, ahol lassan már kezdték elfelejteni, hogy mi is történt 12 évvel ezelőtt. Információink szerint P. viselkedésével a rácsok mögött az ég adta világon semmilyen probléma nincsen, mondhatni mintarabnak számít a szegedi Csillagban.

Köztudott, hogy a büntetés-végrehajtáson belül minden fogvatartottnak dolgoznia kell, még azoknak is, akik a legsúlyosabb bűncselekmények miatt, a legszigorúbb biztonsági fokozatban töltik az elzárásukat. Ők olyan munkát végeznek, amiket akár a zárkájukban is tudnak csinálni. A Bors információi szerint a várdai rém kukászsákokat csomagol.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek