Aktuális

Váratlan pofonnal nyert bronzérmet György

H. Z.

Létrehozva: 2016.10.25.

<p>Egy eltorzult fej, melyet ököllel arcon vágnak. Ezt a szürreális alkotást találta a harmadik legjobbnak a zsűri Németországban, az erfurti gasztroolimpián. </p>

A Váratlan pofon címet viselő zsírszobrot egy magyar fotós, a Békés Megyei Hírlap, valamint a beol.hu munkatársa, Imre György készítette. Az alkotás egy portré, egy torz fej, mely az arc- és kézmimika játékáról szól, ez adta az elkészítés nehézségét is. Imre György húsz kiló kókuszzsírból alkotta meg a Váratlan pofont. Közel kétszáz órát szánt rá, a zsírszobron az utolsó simításokat már Németországban végezte el. 

– Két évvel ezelőtt, a luxemburgi gasztro-világbajnokságon végigkísérhettem Ambrus György Krisztián Toldi a bikával című alkotásának munkafolyamatát. Kókuszzsírból ké­szült a re­mekmű, aranyérmes lett. Kedvet kaptam én is egy ilyen szobor elkészítéséhez, ami tulajdonképpen a fantázia szüleménye – mondta a Borsnak György, aki azt is elárulta, hogy az ideális öt helyett legalább húsz fok volt a teremben, így kicsit csöpögött is a szobor, ám ez nem befolyásolta a zsűrit. Hogyan került György az olimpiára fotósként?

– Ez már a harmadik ilyen világverseny, amelyről tudósítok, ám mivel végzett szakács is vagyok, úgy gondoltam, végre én is indulok az olimpián – tette hozzá a díjazott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze