Aktuális

Válogatott focistákkal erősödik az NB I

Bors

Létrehozva: 2019.01.05.

Külföldről hazatérő magyar válogatott játékosokkal erősödhet a hazai focibajnokság. Jó eséllyel Elek Ákos a Vidibe, Futács Márkó a DVTK-ba igazol.

Forrás: MTI

Első a család

Ugyan még nem került bejelentésre, de szinte biztosan a Vidiben folytatja a tavasszal a pályafutását a 48-szoros válogatott Elek, akinek 2018. december 31-én lejárt a szerződése a kazah Kajrat Almatinál. A focista az utóbbi időben egyre többször emlegette, hiányzik a felesége és a két kislánya, akik itthon maradtak. A játékos neje Kazincbarcikán dolgozik, szereti a munkáját, és nem akarta feladni azt egy kazah kaland miatt. Elek az elmúlt évben a válogatott szüneteket is a családjával töltötte.

– Elsősorban már férjként és apaként tekintek magamra. Nagyon nehezen viselem, hogy több ezer kilométer választ el a családomtól – nyilatkozta Elek, aki 2008 és 2012 között már szerepelt a Videotonban, 87 meccsen 11 gólt szerzett.

Ugródeszka a DVTK?

Futács Márkó is hazatérhet egy fél évre. A horvát Hajduk Splittől augusztusban távozó, azóta itthon edző csatár jó eséllyel Diósgyőrben köt ki, ahol a 2013-2014-es idényben már szerepelt kölcsönben. Akkor 9 találattal házi gólkirály volt, és Ligakupa-győztes lett. 

– Mint minden futballista, én is a lehető legerősebb bajnokságban, a legjobb csapatokban szerepelnék. Nem mellékes, hogy családom van, vagyis olyan helyre költöznénk, ahol nem csak én érzem jól magam – nyilatkozta a csatár, aki lapunknak korábban azt ecsetelte, hogy ha a Viditől kapna ajánlatot, szívesen hazatérne. 
A francia Nancy akadémiáján nevelkedő támadót a télen összeboronálták a kilencszeres kolumbiai bajnok Independente Sante FE-vel, ám ezek szerint a tárgyalások elakadhattak a dél-amerikai klubbal. Illetve valószínűleg Futács szem előtt akart maradni, hogy a nyáron inkább egy magasabban jegyzett európai csapatba állhasson tovább.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek