Aktuális

Vállveregetéssel edzik a közszolgát

Létrehozva: 2013.04.25.

Legfeljebb stresszoldásnak jó a kormánytisztviselői kar edzésprogramja, amelyet az irodában ülő állami alkalmazottaknak ajánlanak. Katus Attila szerint jó a kezdeményezés, de a sport is kell.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) weboldalán egy érdekes edzésprogramra bukkantunk, amelyet a szervezet azoknak a közszolgáknak ajánl, akik több órát töltenek a számítógép előtt, vagy hosszú értekezleteken vesznek részt.

Az MKK szerint nyugodtan szakítsák meg ezeket a monoton feladatokat egy kis testmozgással. Az edzésprogramban olyan mozdulatok vannak, mint például a fejdöntés, páros vállfelhúzás, vállrángatás, hajlás oldalra, törzsdöntés, illetve a legfontosabb: befejező lépésnek a dicsérő vállveregetés.

Kíváncsiak voltunk, mennyire hatékony egy ilyen edzésprogram.

– Hát, azért jól látszik, hogy inkább a humorra mentek rá a kitalálók. Sportszempontból nem igazán értékelhető a program, de kiváló stresszoldó lehet egy hosszú munkanap után. A kezdeményezés jó, hiszen Magyarországon eddig legfeljebb akkor mozogtak az emberek, amikor lesétáltak cigizni az épület elé. Nem árt, ha ez változik. Persze a közszolgák sem lesznek fittebbek vagy sportosabbak, de vidámabbak és kevésbé stresszesek igen. Mondjuk a páros gyakorlatok sikere eléggé kérdéses – vélekedett Katus Attila személyi edző.

Megkérdeztük az MKK-t is, hogy mit lehet tudni a programról.

– A nemzet sportolója, Monspart Sarolta dolgozta ki az edzéstervet. Természetesen cél volt a humor felőli megközelítés, hiszen mi csak jókedvet akarunk hozni a dolgozóink körébe. Nemrég indult, május végén egy kérdôív keretében derül ki, hogy milyen eredménye lesz. Egyébként egyáltalán nem kötelező, de szeretnénk, ha minél többen ­elkez­denének mozogni, még akár munkaidőben is – mondta a Borsnak Jávor András, az MKK elnöke.

A szervezet egyébként nemcsak edzéstervekkel, de táplálkozási tanácsokkal is ellátja a ­kormánytisztvise­lőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól