Aktuális

Valami elkezdődik – A koronavírus miatt mostantól jogszabály tiltja a kutyahús fogyasztásást egy kínai városban

Bors

Létrehozva: 2020.02.27.

A koronavírus kapcsán döntött úgy Sencsen vezetősége, hogy fokozott élelmiszerbiztonsági szabályokat vezetnek be a városba. Ebbe már a népszerűnek számító kutyák sem férnek bele. Talán ez lehet a vírus egyetlen pozitív hatása.

A város tisztviselői terjeszteték elő azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a kutyák fogyasztását. Sencsen város jogalkotói azt várják az új szabályozástól, hogy így a jövőben elkerülhető lesz a koronavírushoz hasonló betegségek felbukkanása a környéken.

Ez a törvényjavaslat precedens értékű Kínában, hiszen ez lenne az első város az országban, ami tiltja a kutyahús emberi fogyasztását. A város honlapján megtalálható javaslat tartalmazza még a békák, kígyók, teknősbékák, denevérek és macskák fogyasztását is. Természetesen a hatályba lépés előtt a város lakosságát is meghallgatták a város vezetői. Egyéb érv a törvény mellett, hogy szerintük ez a “modern társdalom és civilizáció alapkövetelménye”.

A helyiek egyenlőre azt nem értik, miért nem került fel több állat a listára. Hiszen a környék erdeiben fellelhető összes állatot rendszeresen fogyasztják az emberek.

Így potenciálisan nem csökken az esélye annak, hogy egy esetleges vadállatról emberre kerülő vírus felbukkanjon a lakosság körében. Válaszként azt kapták a hatóságoktól, hogy ha már ezeket az állatok elkerülik a tányérokat, már azzal is nagy lépést tettek egy biztonságosabb jövő felé. 

Annyira gyorsan életbe lépett az új szabály, hogy a kihirdetése után pár órával már be is zárták az efféle húsokat árusító piacokat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090496_auto_resized.jpg
life.hu

Új állatok érkeznek a fővárosi állatkertbe, a jegesmedvét viszont utoljára láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091239_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány