Aktuális

Vágó István is üdvözölte a tudomány véleményét a homeopátiáról

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.09.21.

Nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne. Sőt kártékony is lehet, mert eltántorítja a betegeket a normális orvoslás igénybe vételétől – áll abban a szakvéleményben, amit az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) adott ki. Ez a szervezet tömöríti az EU-s tagállamok, valamint Svájc és Norvégia tudományos akadémiáinak tudósait.

Az EASAC szerint a homeopátiás termékeknek nincs semmilyen tudományosan igazolható hatása. Előfordulhat, hogy valakinél javulás következik be tőlük, de ez legfeljebb az úgynevezett placebohatással magyarázható. Az, hogy erről a pácienseket nem tájékoztatják, félreviszi a kezelést, mert más gyógymód helyett csak ezzel élnek. Márpedig a bizonyítékokon alapuló hatásos orvosi kezelés késleltetése a beteg állapotának romlásához, végső esetben halálához vezethet. Az állatgyógyászatban ugyanígy káros a homeopátiás szerek használata, és a tudománytalan szemléletet erősíti.

A szervezet amondó: a homeo­pátiás termékek hatékonyságát hasonlóan szigorú feltételekkel kellene bizonyítani, mint ami a gyógyszerek esetében kötelező. Enélkül nem lenne szabad nyilvántartásba venni őket, és a terjesztésüket jóváhagyniuk a hatóságoknak. A címkéken fel kell tüntetni a pontos összetételüket, a reklámozásukat pedig csak akkor szabad engedélyezni, ha a hatásuk bizonyíthatóan működik – nem csak egy embernél.

A korábbi tévés kvízműsorvezető, Vágó István az egyik legismertebb arc, aki a homeopátia ellen elszántan küzd idehaza. Tegnap a Facebookon üdvözölte is az EASAC állásfoglalását.

Híres homeopátiahívek

A sztárok közül homeopátiás karkötőt viselt David Beckham, Kate Middleton, Gerard Butler, Demi Moore, Christiano Ronaldo és Rubens Barrichello. Catherine Zeta-Jones a térdét kezelte homeopátiás kenőccsel, Pamela Anderson a hepatitis C ellen, Michael Caine a jó kondíciójának megtartása érdekében használt homeopátiás szert.

– Ugyanez volt a célunk a 2011-es demonstrációnkkal – elevenítette fel. – Akkor a Szkeptikus Társaság tagjai és néhány szimpatizánsa egy teljes doboznyit szedett be egy-egy gyógyszerként regisztrált, ho­meo­pátiás szerből. Elgondolásunk alapja az volt, hogy ha valóban van hatóanyag ezekben a készítményekben, akkor a túladagolásuk nagy valószínűséggel káros. De egyikünknek se lett baja, senkit nem kellett kórházba szállítani.

Kerestük a Magyar Homeopata Orvosi Egyesületet, ám csak annyit válaszoltak írásban, hogy köszönik az érdeklődést, és egy előre egyeztetett, későbbi időpontban szívesen állnak rendelkezésünkre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!