Aktuális

Vadászbaleset Somogyban: Két társával volt együtt Csepeli a halálakor

Bors

Létrehozva: 2016.11.19.

Két vadásztársa volt jelen a buzsáki házban, amikor a véletlenül elsülő fegyver kioltotta a Co-op Hungary Zrt. elnöke, Csepeli Lajos életét. Mint arról a Bors tegnap beszámolt: a cégvezető vadászfegyvere eddig tisztázatlan körülmények között sült el, a Fonyódi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit, az idegenkezűséget kizárták.

A sonline.hu információi szerint két vadásztárs volt jelen, hárman közösen jöttek meg egy hajnali vadászatból. A vadásztársak a konyhában reggelihez készülődtek. Csepeli Lajos bement a szobába, hogy lepakoljon és átöltözzön, akkor sült el a vadászpuska.

A Borsnak tegnap Buzsák polgármestere, Kara Lajos úgy nyilatkozott: a baleset magánszemély tulajdonában lévő, vendégeknek kiadott szálláshelyen történt.

– A faluban úgy hallottuk, hogy a szerencsétlen férfi fejsérülést szenvedett. Nem tudom, hogy gyakori vendégek voltak-e a településünkön, alighanem egy balatonfenyvesi vadásztársaság meghívására érkezhettek. Nagyon szomorú, ami történt, részvétem a hozzátartozóknak – mondta a polgármester.

Csepeli Lajostól rengetegen búcsúznak az internetes közösségi oldalakon. A megemlékezők emberséges cégvezetőként, szakmája kiváló szakértőjeként jellemzik a 62 éves korában elhunyt férfit.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715091013
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715091013
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715091013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715091013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715091013
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet