Aktuális

Üzlet lett a vágányzárból

H. R.

Létrehozva: 2019.02.13.

Kiszagolták a telekocsisok a Pécel és Aszód közötti vágányzár kínálta üzleti lehetőséget. A biznisz bejött, bőven van igény fuvarra.

Forrás: MTI

Az első egy hét elteltével úgy tűnik, az eddig rendszeresen vonatozók sem szívesen vállalják a vágányfelújítás miatti plusz átszállással járó nehézségeket. Amint az ismert, a Pécel és Aszód közötti szakaszon mindkét sínpárt felszedték a Budapest–Hatvan vonal korszerűsítése miatt.

Ez a rövidke harminc kilométeres szakasz most egész Észak-Magyarország vasúti közlekedését felborította: Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely, illetve Eger környékén. Akik a fővárosból Miskolcra tartanak például, azok a Keleti pályaudvarról pótlóbusszal tudnak eljutni Hatvanig, majd szállhatnak át vonatra. Pécel és Aszód között jelenleg csak busszal lehet közlekedni, a Keleti Pályaudvarról Pécelre, Aszódról pedig Hatvanba elővárosi vonatokkal utazhatunk. Hatvan és Pécel között szintén buszra kell szállni az egri és sátoraljaújhelyi vona­tokhoz. 

A felújítási munkálatok miatt február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között. A MÁV közleménye szerint a Budapest–Hatvan szakaszon decemberig ha­sonló korlátozásokra lehet számítani. Emiatt sokan alternatív megoldásokat keresnek a hazajutáshoz, például telekocsiznak, amit az ebből élők is észrevet­tek és igyekeznek kihasználni. Gyûlnek a hivatásos sofőrök az applikációban azzal, hogy szívesen vállalnak fuvart a fővárosból Miskolcra például.

A kereslet elképesztő, naponta többször is fordulnak a sofôrök. Nem véletlenül: míg átlagosan egy utazás ára vonattal 3410 Ft, addig telekocsival 2200 Ft. Utóbbi menet­ideje csupán két óra, és ha kell, 15 percenként találni induló autót. – Mi is észrevettük, hogy az elmúlt héten magasabb volt az érdeklődés a Budapest–Miskolc útvonalon, 60-70 százalékos növekedést tapasztaltunk. A rendszer képes kiszolgálni a fellépő igényt – mondta el a Borsnak Prácser Attila, az Oszkar.com társalapítója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087591_auto_resized.png
origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét