Aktuális

Üzenet a vádlottnak: Kemény fiúk várják a börtönben VV Fanni elrablóját!

uv

Létrehozva: 2020.01.15.

Komoly fenyegetést kapott B. László, akit testi sértéssel próbáltak megfélemlíteni. Hamar kiderült, hogy az ügy mögött Fanni egyik közeli barátja áll.

Ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, múlt héten megkezdődött Novozánszki Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása, ahol első alkalommal a vádlott, azaz B. László kihallgatása zajlott. A bírónő órákon keresztül faggatta a dunaújvárosi egykori kajakost, párbeszédük alatt pedig többek között arra is fény derült, hogy B. László az elmúlt időszakban nem egy fe­nyegetést kapott. Házi őrizetbe kerülve ugyanis nyár óta ismét elérhető korábbi virtuális platformjain, ahol barátai, ismerősei támogató szavai mellett számtalan támadás is éri, hiszen so­kan úgy vélik, hogy az évtized legrejtélyesebb gyilkosságának egyetlen vádlottjaként valóban ő az elkövető. Lapunk megtudta, hogy a levelek között akadt egy olyan megfélemlítés is, ami felett azonban nem lehetett csak úgy elsiklani.

– Az előzetes letartóztatással ellentétben, házi őrizetben már mindent csinálhat a vádlott, kivéve, hogy elhagyja a számára kijelölt helyiséget. Így persze újra elérhető interneten, telefonon, és természetesen mindenhol kap hideget-meleget. Volt azonban egy üzenet, amit már nem lehetett szó nélkül hagyni, ugyanis az írója testi sértéssel fenyegetőzött – kezdte dr. Brodmann Péter, a vádlott korábbi védője, egyben nagybátyja, aki idézett is a dühvel teli szövegből.

„Igazi féreg vagy. A börtönben fogsz megrohadni. Teszek róla, hogy megismerkedj az ottani kemény fiúkkal, akik már nagyon várnak!”

A fenyegetőző persze nem érte be egy levéllel, és B. László családját is megtalálta, akiknek szintén nyomdafestéket nem tűrő módon és hangnemben írt.

– Ugyanaz az illető, aki a vádlott édesapjának, a testvéremnek is így írt: „rohadjatok meg, hogy gyilkost neveltetek!”. Persze mindezt névtelenül, arcát nem vállalva tette. A vádlott hiába kérte a levélírót, hogy fedje fel magát, nem tette. Nem sokkal később azonban fény derült a kilétére. Fanni egyik közeli ismerőse volt a megfélemlítések mögött – árulta el a Borsnak a nagybácsi, akinek csak az egyik levelet vallotta be a fenyegetőző férfi.

Ám miután kiderült, hogy a levélíró az eltűnt és valószínűleg meggyilkolt Fanni egyik közeli barátja, az ügy hamar el­csendesült, és elmaradtak a vádlottnak vagy szeretteinek címzett ilyesfajta üzenetek, de levelekkel azóta is bombázzák.

– Azt gondolom, pró és kontra to­vábbra is vannak a vádlott mellett és ellen is – mondta nekünk dr. Brodmann.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei