Aktuális

Utolsó esélyként tekintettek ikerlányaikra, akiket nem sokkal a születésük után, egyetlen éjszaka alatt vesztettek el

Bors

Létrehozva: 2019.12.04.

Csodababákként jött a világra az ikerpár, akik igazi meglepetésként érkeztek szüleik életébe - azonban sajnos ugyanolyan hirtelen is kellett távozniuk. A tündéri lányokat egyetlen éjszaka alatt vesztette el a család, mindössze hat rövid héttel a születésük után.

Az ausztrál Violetre és Indianára múlt szerdán hajnalban eszméletlenül találtak rá Brisbane városának déli részén élő szüleik a takaró alatt. A picik anyjuk mellett aludtak, aki nem akart távol lenni a babáktól, akik hat héttel a tervezett időpont előtt jöttek a világra. Az egyik lányka a helyszínen életét vesztette, míg a másikat kórházba szállították, ám sajnos már ott sem tudtak rajta segíteni. Mesterséges kómába helyezték, amiből már soha nem ébredt fel.

A hatóságok szerint egészen biztos, hogy végzetes baleset történt.

Utolsó esélyként érkeztek

A gyászoló család barátai szerint az ikerlányok - mondhatni - utolsó esélyként érkeztek: a párnak már volt egy négyéves kislánya, valamint egy kétéves, autista fia. Úgy döntöttek, még egyszer megpróbálják növelni a családjukat - legnagyobb meglepetésükre azonban az anya ikrekkel lett terhes. Most azonban nem csak lányaik hirtelen elvesztésével kell szembenézniük, de másik két gyermeküknek is el kellett mondaniuk: kishúgaikat, akiket csak most ismerhettek meg, el kell búcsúztatniuk - számolt be a tragikus történetről a Daily Mail Australia.

A szomszédok sikolyokra ébredtek

A szomszédok - mint arról a lapnak beszámoltak - a tragikus hajnalon a családfő sikolyára ébredtek fel. Azt hitték, gyilkosság történt. Csak később tudták meg, milyen tragédia zajlott le pontosan a szomszédjukban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni