Aktuális

Utálja a nyakkendőt Ausztria új ura

Bors

Létrehozva: 2017.10.17.

Forrás: Instagram

Még csak 31 éves, de mindent elért az osztrák politikában, amit lehet. Sebastian Kurz vezetésével a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte a választásokat, az új kancellár Kurz lett. Ifjú kora ellenére a fél életét a közéletben töltötte. Ti­zenöt évesen lépett be az ÖVP ifjúsági szervezetébe, később a jogi egyetemet is abbahagyta a politika kedvéért. Elérte, hogy 27 évesen Ausztria történetének legfiatalabb külügyminisztere legyen, most pedig Európa legfiatalabb vezetője is lett.

– Kurz valóban nagyon fiatal, de a maga 39 évével a francia miniszterelnök sem számít idősnek. Generációváltás zajlik Nyugat-Európában, a háború utáni nemzedék kezd nyugdíjba vonulni. Helyüket a Kurzhoz hasonló, feltörekvő, terhelhető generáció veszi át. Kurz például nyakkendőt sem hord, de épp ezzel a dinamizmussal vitte sikerre az amúgy hetvenéves osztrák néppártot. Átcsomagolt egy régi, unalmas terméket. Ő a hagyományos mosóporhoz képest az intelligens mosópor, ügyes marketinges – elemez kérésünkre Kiszelly Zoltán politológus. Kurz ad idősebb tanácsadói szavára, bár még nem tudja pontosan, kikkel alakít kormányt. A szakértő szerint győzelme jól jön Ma­gyarországnak, migránsügyben Orbán Viktorhoz hasonlóan szigorú. Sebastien Kurz szenvedélyes hegymászó, kampánya egyik állomása is egy osztrák csúcs volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség