Aktuális

Úristen! Mit csinált Ferenc pápa poharával ez a férfi? - fotóval

Bors

Létrehozva: 2015.09.28.

Úgysem fogja kitalálni, úgyhogy elmondjuk: beleivott! Mert ha csak egy sima pohár víz is volt, akkor is szentelt, hiszen a pápa ivott belőle előtte.

Ha létezik mélyen vallásos ember, akkor az amerikai kongresszus egyik tagja, bizonyos Bob Brady biztosan az. Az úriembernek megadatott, hogy élőben hallgathassa, ahogy Ferenc pápa hinti az igét, és beosztásából kifolyólag még az is, hogy közel kerülhessen ahhoz a bizonyos pohárhoz, amiből a pápa vizet ivott.

Mivel nem itta meg az egészet, Brady gyakorlatilag ellopta a poharat, hogy beleigyon, ez ugyanis neki már így szentelt víznek számított. A maradékot egy flakonba öntötte, hogy négy unokája és dédunokája is tudjon inni belőle.

A férfi egyébként nem először csinált ilyet: 2009-ben már Barack Obama vizébe is beleivott. Ő is szent ember lenne?
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban