Aktuális

Undorító: saját 5 hónapos gyermekével forgatott pedofilpornót a tini

Bors

Létrehozva: 2017.02.12.

Mi vesz rá ilyesmire egy anyát?!

Beteges videót rögzített egy 19 éves anya, hogy azt pedofiloknak adja majd tovább: Jazmine Nichole Pacyga saját, 5 hónapos (első híradások szerint 3 hónapos) csecsemőjét erőszakolta meg, és még fel is vette mindezt. 

A Michigan államban található Muskegon megye rendőrsége február kilencedikén emelt vádat a fiatal nő ellen, miután a tudomásukra jutott az eset, ami a feltételezések szerint pár nappal korábban - február 5-én - történt. A perverz videót állítólag Pacyga egyik ismerőse jelentette a hatóságoknak, miután tudomást szerzett a létezéséről. A gyermek a gyámhatóság felügyelete alá került - még nem sikerült az apa nyomára bukkanni.

A tini anya nem először áll bíróság elé: korábban már elítélték betörésért. Most akár életfogytot is kaphat. Az első tárgyalási napot február 23-ra tűzték ki - írja a Sun.

Mindeközben Pacyga bűntársának kezén is kattant a bilincs: minden jel szerint a 32 éves Nathan Eric Osborne vette rá ugyanis a beteges felvétel elkészítésére, valamint segédkezett is annak elkészítésében és terjesztésében. Mindezekért akár fél évszázadra is rácsok mögé kerülhet, főleg, ha a bíró figyelembe veszi, hogy korábban már kétszer állt bíróság előtt és ítélték el - jegyzi meg a Michigan Live.

Az eset egyébként nem csupán önmagában aggasztó: pár nappal ezelőtt ugyanis egy kísértetiesen hasonló bűntényről kellett beszámolnunk. Akkor egy ohiói asszony közvetítette élőben saját négyéves fia megerőszakolását. Ellene szintén február elején emeltek vádat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!