Aktuális

Undorító: haldokló betegekkel szelfizett a mentős

Bors

Létrehozva: 2015.03.09.

“Hogy én mennyire utálom a munkám” - írta az egyik képhez a 25 éves orosz nő. A fotón egy olyan beteggel volt, akit éppen szívinfarktus miatt vittek be.

Amikor ilyen híreket olvasunk, mindig nyugtázzuk magunkban, hogy Oroszországban tényleg bármi megtörténhet. Egy 25 éves rohammentős nőt - bizonyos Tatjana Kulikova - azért vágtak ki a munkájából, mert olyan képek kerültek fel róla a netre, amiken mentőautóban rábízott betegekkel szelfizik - írja a Daily Star.

A szívtelen mentős “szórakozása” két okból is felháborító: etikailag is teljesen elfogadhatatlan, másrészt amíg ezeket a gusztustalan képeket készítette, betegei haldokoltak, pedig neki kellett volna rajtuk segíteni.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a képek valahogy felkerültek a netre, és innentől kezdve gyorsan eljutottak a kirovi kórház vezetőihez, ahol a nő dolgozott.

Az egyiken azt a bizonyos nemzetközi jelet mutatja egy autóbalesetben megsérült férfinak. A másikon egy szívrohamot kapott férfinak mutat, “Hogy én mennyire utálom a munkámat” - kommentárral.

A betegek hozzátartozói között természetesen óriási felháborodást váltottak ki a képek. A belső vizsgálatot gyorsan lerendezték, majd azonnal kirúgták a nőt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504310
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136776_auto_resized.jpg
vg.hu

Vaskupola, Dávid-parittya, Nyíl - drága mulatság a rakétavédelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504310
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca