Aktuális

Undorító, de szerintük vicces, amit a megölt kenguruval tettek

Bors

Létrehozva: 2017.06.28.

<p>Az elkövetők fejére 1 millió forintnyi vérdíjat tűztek ki az állatvédők.</p>

Halott kengurut találtak Melbourne észak-keleti részén az út szélén a múlt hónapban. Az eset így még mindennaposnak is számíthatna, azonban az állat nem a megszokott módon az árokban vagy az út közepén hevert kilapítva.

A gyilkosok megadták a módját. Fogták a testet, rákötözték egy székre, ráterítettek egy leopárdmintás köpenyt és a kezébe ragasztottak egy ouzós üveget.

A szörnyűséget május 17-én jelentette be egy nő, aki épp a munkahelyére tartott. A környezetvédelmi minisztérium vizsgálata megállapította, hogy az erszényest egy kiskaliberű fegyverrel lőtték le: három golyót eresztettek belé. Ráadásul a gyilkosságot nem a helyszínen követték el.

– Biztos, hogy nem csak 1-2 perc kellett a kenguru pozícióba állításához. Emiatt is reménykedünk abban, hogy valaki menet közben felfigyelt erre az esetre, hiszen egy forgalmas útról beszélünk – nyilatkozta Mike Sverns, a minisztérium munkatársa.

A Herald Sun cikke szerint Ausztráliában komolyan veszik a vadon élő állatok megölését. Akár 2 év börtönnel is sújtható az elkövető, vagy 7500 és 36500 ausztrál dollár (átszámítva 1,5 millió és 7,3 millió forint) közötti pénzbüntetés is kiróható rá.

A mostani eset kapcsán ráadásul az egyik legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA még 5 ezer ausztrál dolláros (kb. 1 millió forintos) jutalmat is felajánlott azoknak, akik segítenek az ügy megoldásában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135485_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a magyar tenisz örökös bajnoka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713286211
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135516_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baloldali ámokfutás a demokrácia állítólagos fővárosában – csúnyán lebukott a Politico

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713286211
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte