Aktuális

Újraélesztettek a villamossofőrök és a biztonsági vezető

R. K.

Létrehozva: 2018.12.02.

Közös munka eredményeképp sikerült visszahozni az életbe egy rosszul lett idős férfit, aki a villamosról leszállva esett össze. A két villamossofőr, Ferenc és Norbert egy pillanatra sem habozott, és azonnal értesítették a közeli szupermarket biztonsági vezetőjét, aki még a mentők kiérkezése előtt, egy defibrillátor segítségével újraélesztette az idős urat.

Forrás: Purger Tamás

Nem mindennapi hőstettet hajtott végre a minap három férfi. Babcsán Norbert villamossofőr a kora esti órákban éppen a 17-es villamos Savoya-parki végállomására érkezett be, amikor is arra lett figyelmes, hogy egy leszálló utas rosszul lett.

– Az láttam, hogy egy idős, megtermett férfi leszállt a második ajtón, majd rögvest nekitámaszkodott egy oszlopnak, és arccal előrezuhant – elevenítette fel a történteket a Borsnak. – Tudat alatt éreztem, hogy nagy a baj, így szóltam a kollégámnak, Fodor Ferencnek hogy azonnal hívja a mentőket.

Ferenc hatalmas lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve azonnal kapcsolt, és rögvest a közeli Auchan áruház felé vette az irányt. Jól tudta: a szupermarketben van defibrillátor, így még a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik a segítségével az életveszélyben lévő férfi újraélesztését. 

– Rohantam az ügyfélszolgálathoz, hogy segítséget kérjek. A biztonsági szolgálat vezetője, Sallai Zoltán szinte azonnal ott termett, és már mentünk is az eszközzel segíteni – mondta lapunknak Ferenc, akitől Zoltán veszi át a szót. – Pillanatok alatt megkezdtük az újraélesztést. Szerencsére egy remek műszerről van szó, ami lépésről lépésre informál, hogy hogyan kell segíteni a bajba jutott betegen. Ezeket követtem én is. Sajnos úgy tűnt, hogy nagyon rossz állapotban van, de szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát. Ezt követően a mentők is megérkeztek, akiknek sajnos még a helyszínen többször meg kellett ismételni a műveletet, majd kórházba szállították a férfit – meséli Zoltán, akinek a közreműködését a mentősök hálásan megköszönték.
A következő néhány napban mindannyian re­ménykedtek benne, hogy jó hírt kapnak majd a mentőktől az úr állapotáról. Sajnos azonban nem így történt, az idős férfi a kórházban életét vesztette. Norbertet, Ferencet és Zoltánt mindez nagyon megviselte, de egyben mindannyian egyetértenek: ha a jövőben bármikor történne hasonló, ugyanígy készen fognak állni arra, hogy segítsenek a bajbajutotton.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087983_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek