Aktuális

Újra tanul beszélni az Angliában megvert Dani

P. Zs.

Létrehozva: 2016.10.01.

Londonban, a Wood street egyik bárja előtt egy ütéssel terítették le a magyar informatikust, Dánielt. A fiú védeni próbálta barátnőjét. Már az is csoda, hogy egyáltalán él.

Forrás: Google Maps

D. Dánielt a Dirty Martini bár előtti incidens után vitték be a kórházba, miután támadója súlyos ütéseket mért rá. Az eset előtt a tettes, Etienne St. Claire fel akarta szedni a magyar informatikus barátnőjét, és annak barátait, de nem járt sikerrel. Dániel megkérte, hagyja őket békén. St. Claire ekkor odalépett hozzá és a kezét nyújtotta felé. 

– Gyönyörű a barátnőd és az ő barátnői is. Jól csinálod – mondta a kézrázás után, majd rögtön bevitte az első ütést. Dániel a földre rogyott, oly szerencsétlenül, hogy a fejét beverte a járdába. Eszméletlenül feküdt az utca kövezetén. A brit ekkor tovább kezdte ütni és rúgni a magatehetetlen férfit, majd taxiba szállt és magára hagyta a vérző embert.

A magyar fiút kórházba vitték és rögvest megkezdték rajta az életmentő műtétek sorozatát. Tíz százalékot jósoltak az orvosok, hogy túléli a támadást. Koponyájából egy darabot el is kellett távolítaniuk. 

Dániel a műtétek után nem emlékezett semmire, a barátnője mesélte el neki a történteket. 

– Soha többet nem sportolhatok, nem focizhatok majd a gyermekemmel, nem vezethetek autót. Folyamatosan rohamok gyötörnek és huszonnégy órás felügyelet      alatt állok – mondta az informatikus a bíróságon. Dánielnek újra kellett tanulnia a beszédet és a járást is. Barátnője feladta az állását, hogy a férfi gondját tudja viselni, és szülei is Londonba utaz­tak Magyarországról, hogy mindenben segítsék. Támadóját az angol bíróság tizenöt hónap börtönre ítélte. Emellett ötezer fontot (1,8 millió Ft) kell fizetnie Dánielnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak