Aktuális

Újra menő lehet a magnókazetta

Ny. A.

Létrehozva: 2018.01.16.

<p>Amerikában jelentősen megugrott az eladás az elmúlt két évben.</p>

Forrás: Thinkstock

Az okostelefon és az on­line zenehallgatás korában már egy MP3-lejátszó is idejétmúlt eszköznek hat, ehhez képest folyvást divatba jönnek régi hanghordozók. Először a bakelitlemez-eladások kezdtek újfent megugrani, most pedig arról érkeznek hírek, hogy ismét menő a magnókazetta. Lehet tippelni, évek múlva mi lesz a következő: A szalag? A CD?

2015-ben 74 ezer kazettát adtak el az Egyesült Államokban, ami meg sem közelíti a sétálómagnós virágkor, a nyolcvanas évek több százmilliós értékesítési statisztikáit. Csakhogy 2017-ben már százezerrel több kazettát vettek az emberek, és ekkora növekedést (arányosan) egy hanghordozó sem produkált még a zenetörténetben.

A 80-as évek királya

Az első magnókazettát 1962-ben gyártotta a Philips. A zeneipar eleinte nem rajongott érte, úgy vélték, a kazetta megöli a zenét. Hiába, népszerűsége évről évre nőtt, a nyolcvanas években első számú hanghordozóvá lépett elő. Hiszen a kis méretű kazettának, a hordozható, elemmel is működő kazettás magnónak, a walkmannek és az autós rádiómagnónak hála először lehetett a négy falon kí­vül is tetszés szerinti zenét hallgatni.

Akkoriban csaknem egymilliárd darab kazettát adtak el egy esztendőben. Majd jöttek a kilencvenes évek és velük együtt a CD, nem sokkal később meg az internet, s ezek együttesen letaszították a trónról a kazettát.

Nem olyan steril

A mostani kis reneszánsz miatt viszont jogos a kérdés: vajon mennyire lesz ismét elterjedt ez a retró hanghordozó? A német Techbook rávilágított, hogy a mostani sikert több mindennek lehet köszönni. Egyrészt a közönségkedvenc amerikai film, a Galaxis őrzői zenéit kazettán is kiadták, s csak ebből sikerült eladni négyezret. Továbbá olyan világ­sztárok sem zárkóznak el az ódivatúnak hitt formátumtól, mint Kanye West vagy Justin Bieber.

– Az biztos, hogy nyüzsgés van a piacon, főleg a fiatal zenészek kedvelik a kazettát. Sokkal má­sabb a hangzása, mint a CD-nek vagy a bakelitnek, nem annyira steril – mondta a Borsnak Czipó Tibor, aki ma is gyárt és sokszorosít kazettákat budaörsi manufaktúrájában.

Drága mulatság

A Magyar Hangfelvétel-ki­-adók Szövetsége (MAHASZ) minden évben összegyűjti, mekkora arányban sikerült értékesíteni a boltoknak a hanghordozókat (kazet­tát, CD-t, bakelitet). A számokból kiderül: 2004-ben még minden negyedik eladott hanghordozó kazetta volt, s még 2005-ben is szép számmal vit­tek belőle. Pár évvel később viszont már alig fogyott, 2013-ban és 2014-ben szinte senki sem vett.

– Magyarországon jelenleg is készítenek és ad­nak el kazettákat, viszont nem nagy példány­szám­ban. A kazetta-alapanyag egyre drágább, egyre kevesebben árulják, ráadásul egy üres kazettáért is jogdíjat kell fizetni, ami megdrágít­ja a gyártást. Akkora népszerűség biztos nem fogja övezni, mint a nyolcvanas években – véleke­dett Czipó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei