Aktuális

Újra meghívta a kuvaiti emírt Áder

Ny. A.

Létrehozva: 2017.04.21.

Forrás: MTI

Magyarországra invitálta Szabáh al-Ahmed al-Dzsaber asz-Szabáh kuvaiti uralkodót Áder János köztársasági elnök – derült ki a kuvaiti hírügynökség, a KUNA beszámolójából. Az emírnek a hivatalos levelet személyesen adta át Szijjártó Péter külügyminiszter, aki kétnapos látogatáson volt az olajban gazdag országban. Szijjártó többek között a kuvaiti kormányfővel, a külügyminiszterrel, és nem utolsósorban a monarchia fejével találkozott.

Szabáh al-Ahmed al-Dzsaber asz-Szabáh legutóbb akkor került be a külföldi híradásokba, amikor egyik családtagját, Fejszal Abdullah al-Dzsaber al-Szabáh herceget hat másik elítélttel együtt kivégezték. A herceget azért akasztották fel, mert 2010-ben meggyilkolta unokaöccsét. Az országban nem ritka, hogy a királyi család valamely tagját börtönbe küldik vagy akár ki is végzik, ezzel azt akarják üzenni, hogy senki sem áll a törvények felett.

Csípős

Keleti nyitás ide vagy oda, most már valaki olyan is jöhetne hozzánk, akinek az országa a klasszikus, demokratikus európai értékrendet képviseli. Vagy nekik nem is akaródzik? Huszti Zoltán

A kuvaiti uralkodó 2006-ban foglalta el a trónt, januárban ünnepelte hatalomra kerülésének 11. évfordulóját. Ez idő alatt nem járt sokszor Európában, mindösszesen öt alkalommal. Ebből háromszor az Egyesült Királyságba utazott; II. Erzsébet brit uralkodóval 2007-ben találkozott a Windsor-kastélyban. Egyszer tiszteletét tette Franciaországban és Oroszországban is, legutóbb tavaly egy gazdasági találkozóra utazott Londonba.

A Köztársasági Elnöki Hivatal a Borsnak küldött hivatalos tájékoztatásában azt írta: Áder János levelében a 2013-ban tett meghívását erősítette meg. Időpontot nem jelöltek meg, diplomácia úton egyeztet a két ország, és a programot is majd ezt követően alakítják ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány