Aktuális

Újabb nő vádolja Roman Polanskit

Bors

Létrehozva: 2019.11.11.

Az elmúlt években több nő is azt állította, hogy a hetvenes években Polanski szexuálisan bántalmazta.

Forrás: AFP

Egy 13 éves lány megerőszakolásáért elfogatóparancs is van érvényben a francia-lengyel filmrendező ellen az Egyesült Államokban, aki körül továbbra sem csendesül a botrány. A napokban ugyanis egy egykor manökenként és színésznőként dolgozó francia nő vádolta meg azzal, hogy megerőszakolta őt 1975-ben Svájcban – írja az MTI. 

– Az egész nagyon erőszakos volt, egy síelés után, a Gstaadban található házában történt. Megütött, addig vert, amíg meg nem adtam magam neki, és akkor mindenféle borzalomnak vetett alá – mondta a Le Parisien honlapján közzétett interjúban Valentine Monnier, aki mindezt néhány nappal Polanski legújabb, J'accuse című filmjének franciaországi bemutatója előtt hozta nyilvánosságra.

A filmrendező ügyvédje, Hervé Temime szerint Polanski „határozottan vitatja az erőszakról szóló vádat”, és azt is jelezte, hogy a 44 évvel ezelőtti esetről „a hatóságoknak soha nem volt tudomásuk”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült