Aktuális

Újabb bizonyítékokat kéretett be a bíró a darnózseli gyilkossággal kapcsolatban

Bors

Létrehozva: 2018.12.12.

Újra elnapolták a felesége meggyilkolásával gyanúsított darnózseli hentes végső tárgyalását. Az ügy végére márciusban kerülhet csak pont.

Forrás: Zsolnai Péter

Ismeretes, N. János és felesége, K. Judit házassága megromlott, a gyanú szerint ezután a férfi 2014-ben elkapta elhidegült feleségét annak munkahelyén, megölte, testét pedig feldarabolta a hentesként dolgozó János, a darabokat pedig eltüntette.

2016-ban bizonyítottság hiányában ugyan felmentették, ekkor haza is mehetett a mellette végig kiálló gyerekeihez, azonban másodfokon új, igencsak részletes eljárást kezdtek, melyben több tárgyalást is tartottak, Jánost az egyiken még a helyszínre is kivitték. Eközben egy DNS-szakértő teljes bizonyossággal kimondta, hogy a helyszínen talált kis testrészek 99,9 százalékban egyeznek Judit DNS-ével, így bizonyossá vált, hogy az asszonyt feldarabolták. 

A mai napon mindenki arra számított, hogy a hosszú évek óta tartó ügyben végre ítélet születik, azonban ez ismét elmaradt, a bíróság sajtósa közölte, hogy a bíró újabb bizonyítékok bekérését rendelte el az ügyben. A tárgyalás márciusban folytatóik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135953_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte