Aktuális

Ügyetlenebbek lesznek a dokik a telefon miatt

Bors

Létrehozva: 2018.11.03.

Az okostelefon folyamatos nyomkodása nemcsak az ember idegrendszerére van hatással: az operáló orvosok kézügyességére is kihat.

Forrás: Thinkstock

A londoni Imperial College sebészprofesszora, Roger Neebone állítja: a felvételt nyert orvostanhallgatóknál egyre többször veszi észre, hogy nincs meg a megfelelő kézügyességük a gyógyító munkához. Sok rezidens már arra sem képes, hogy profin összevarrjon egy beteget műtét után.

A Guardian című napilap pedig arról írt, hogy az iskolás kort elért gyerekek már szinte képtelenek olyan egyszerű dologra is, mint a ceruza vagy a toll helyes fogása. Egy brit terapeuta, Sally Payne szerint a mai gyerekeknek jóval kevésbé fejlett a kézügyességük, mint akár csak a tíz évvel ezelőttieké. Szerinte erről az érintőkijelzős eszközök tehetnek.

Földi Gyula gyógytornász-fi­zioterapeuta a Borsnak elmondta: az okozhatja a gondot, hogy okostelefonon matatás közben az ember hosszasan egyoldalúan terheli az ízületet. Ez pedig a kisebb ízületekre – mint amilyen a kézé – ugyanúgy káros, mint a csípő vagy a gerinc terhelése esetén. A másik gond az, hogy ebben az esetben korlátozva van az ízület természetes mozgása – fejtette ki a szakember.

Egyébként több szakember is javasolja: naponta legalább egy alkalommal érdemes megnyomkodni egy stresszlabdát 10–12-szer. A 3–5 másodpercre kitartott összenyomással erősíthető az izom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek