Aktuális

Ugyanazon a napon, ugyanabban az órában és percben született és halt is meg

Bors

Létrehozva: 2016.10.24.

A 103 éves férfi rendkívül hosszú és tartalmas életet élt - írja a SWNS. A dédnagypapa 1916 október 11-én délben született, anyja pedig mindig eldicsekedett azzal, hogy a déli harangszónál sírt fel, és ezt könnyű is volt megjegyezni mindenkinek. Ez a történet annyira ismert volt, hogy nemcsak a család, de a barátok is ismerték.

65 éves fia, Graham Newell éppen fogta apja kezét a kórházban 2016 október 11-én délben, amikor megszólaltak a harangok, apja pedig örökre lehunyta a szemét. “Éppen a születésnapja miatt voltam bent, tartottam a telefont, amelyen éppen a fiammal beszéltem és mondtam neki, most halt meg az apám. Delet ütött az óra” - mesélte a Jimmy Newell fia, aki szerint apjának az volt a szándéka, hogy pont délben haljon meg. Megmagyarázni nem tudja miért, csak érzi.

A dédnagypapa a halála előtt 16 nappal lett rosszabbul, akkor került kórházba. A család egyébként azt tervezte, hogy Jimmy Newell születésnapját egy spanyol úttal ünneplik meg, amelyre állapota miatt nem került sor. A férfinek volt köszönhető - többek közt -, hogy az első bankautomatát felszerelték Londonban, ugyanis számítástechnikai szakember volt. Felesége 16 éve halt meg, 2 gyermeke született, 5 unokája és 8 dédunokája. 

Jimmy Newell egy hétgyerekes család legkisebb fiaként látta meg a napvilágot, és először a család szénbányájában dolgozott. Imádott sportolni, nagyon jól tollaslabdázott és népszerűsítette is ezt a sportágat. Krikettezett is és mindenki elszánt embernek ismerte. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!