Aktuális

Úgy tett az állatorvos hallgató, mintha megmentené a lovakat, de a vágóhídra küldte őket

Bors

Létrehozva: 2019.01.22.

Forrás: Fox5 (képernyőfotó)

Egy fiatal amerikai állatorvos hallgató úgy tett mintha megmentené lovak tucatjait, ehelyett vágóhidaknak adta el őket. Az alabamai Fallon Blackwood (24) arra használta fel tanulmányi hátterét, hogy bizalmat ébresszen a lótulajdonosokban, akik már nem tudták felügyelni öreg állataikat.

A nő megígérte, hogy a lovak életük hátralévő részét menedékhelyen tölthetik el állandó orvosi felügyelet mellett. Azt mondta áldozatainak, hogy 18 hektáros farmja van az alabamai Boaz településen, ahol ő gondozza majd az öreg állatokat, de csak akkor ha azokat ingyen adják oda neki, mert neki nincsen pénze arra, hogy megvásárolja őket. 

Ám azon nyomban, amint átvette a lovakat a tulajdonosoktól, a lány eladta őket mexikói vágóhidakra, ahol elsősorban kutyatápot állítanak elő lóhúsból. A harmadéves hallgató közel 50 ló eltűnéséért felelős.

– Olyan halált szenvedtek el, amelyet nem érdemeltek meg ezek az állatok – közölte Lisa Rudolph, a lány egyik áldozata. Ő két lovát: Cocoa és Tibby adta át ingyen. Megtévesztette, hogy Blackwood a Tuskegee állatorvosi főiskola hallgatója.

Linsay Rosentrater, egy másik áldozat Willie nevű lovát adta oda. Azzal a feltétellel, hogyha bármikor szeretné a jövőben, visszakaphatja az állatot. Kérte, hogy küldjön az új gazdi képet az állatról az új otthonában, de visszautasították, majd soha többet nem válaszoltak a telefonhívására. 

– Fallon Blackwood megkapta ingyen a szeretett öreg lovakat azzal, hogy azok boldogan élik majd az életüket nála. Ehelyett vágóhidra küldte az állatokat – közölte Adre Brunson, a Macon County sheriff a WTVM csatornának.

A 24 éves lányt idén január 20-án letartóztatták, de 15 ezer dolláros óvadék ellenében gyorsan el is engedték, így szabadlábon védekezik. Már visszament az iskolába, ahol májusban diplomázik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot