Aktuális

Udmurtra is lefordították Kölcsey költeményét

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.10.22.

Mi volt előtte?

Nem volt egységes nemzeti himnuszunk. A katolikusok néphimnuszának a „Boldogasszony Anyánk” és az „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű ének számított. A reformátusoké a „Tebenned bíztunk, elejétől fogva”, azaz a 90. zsoltár. Emellett hivatalos alkalmakkor a 19. század elején az osztrák császári himnuszt játszották, mindamellett a ma­gyarságnak na­gyon fon­tos volt a Rákóczi-induló.

Rajta van az útlevélen

Ráadásul kétféleképpen is. Az adatokat tartalmazó mű­anyag lapra dombornyomással a kézirat egy részlete került, a sima útlevéllapokon pedig UV-fény alatt a zenemű kottái láthatók.

Fordítások

Eddig harminc idegen nyelvre fordították le a magyar himnuszt, így finnre, bolgárra és eszperantóra is. Sőt még udmurt műfordítás is készült, ami a finnugor nyelvek közé tartozik.

Le akarták cserélni

A fáma szerint az ötvenes években a kommunista vezető, Rákosi Mátyás szeretett volna egy új himnuszt. Illyés Gyulát akarta fel­kérni, hogy írja meg a szövegét, de ő nem vállalta. Kodály Zoltán zeneszerzőt is győzködte Rákosi elvtárs, aki állítólag így felelt: Minek új? Jó nekünk a régi is.

TUDTA-E?

A Himnuszt 1823-ban Kölcsey Ferenc írta Szatmárcsekén. Dallamát Erkel Fe­renc szerezte 1844-ben, amikor Kölcsey költeményének megzenésítésére írtak ki pályázatot – ezt jó esetben minden általános iskolát végzett magyar ember tudja. Azt viszont talán már kevesebben, hogy az Alkotmányba csak 1989-ben került be, mint a Magyar Köztársaság hivatalos himnusza, amit abban az esztendőben, október 23-án kiáltottak ki. A 28. évforduló alkalmából íme hét érdekesség a Himnuszról a Szeretlek, Ma­gyarország weboldal jóvoltából.

Mikor csendült fel először?

1844. augusztus 10-én a Széc­henyi gőzhajó avatásán.

Túl hosszú

A Himnusz zenéjének eredeti vál­tozata két és fél perc hosszú, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabványa szerint 60 és 90 másodperc között kell lennie a nemzeti himnuszoknak. Emiatt le kellett rövidíteni a játszási idejét: az Erkel eredeti művéhez közelebb álló „verbunkos gyorsítást” kapott.

Van szobra is

2006. május 7-én Budakeszin avatták fel a Himnusz szobrát. V. Majzik Mária kilenc méter hosszú és 4,5 méter magas kompozíciójának gerincét hét boltíves süttői kőoszlop adja. Középpontjában Isten bronzképmása látható, körülötte a Himnusz teljes szövege olvasható. Fölötte hu­szonegy ha­rang, amelyeken ün­nep­na­pokon megszólal a Himnusz, vasárnaponként pedig a déli harangszó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507313
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507313
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült