Aktuális

Tűzoltók védték Oszter tavától Diósjenőt

kbv

Létrehozva: 2018.03.14.

<p>Megtörtént! Repedezni kezdett a gát azon a tavon, amelyet Oszter Sándor létesít a birtokán. A tűzoltók szálltak ki, nehogy az óriásira duzzadt víztömeg áttörve mindent, rázúduljon a településre.</p>

Forrás: Bors

Amíg a színész kabaréelemekkel gazdagított bírósági pere zajlott Budapesten, Diósjenőn a katasztrófavédők és a rendőrök már sokkal zordabb körülmények között dolgoztak azon, hogy mentsék, ami menthető.

Rendőrök, búvárok és katasztrófavédők várták a bíróságról hazatérő színészt

Alig telt el két és fél hónap az évből, alig olvasztotta meg az első tavaszi napsugár a földet, Oszter Sándor máris letudta az „év legrosszabb napját”.

Míg hétfőn reggeltől bírósági tárgyalása zajlott vesztegetés és befolyással üzérkedés vádja miatt, telkén is erős volt a befolyás. Pontosabban inkább kifolyás, hiszen az épített tavai túlduzzadtak.

Katasztrófavédők, rendőrök és speciális búvárok összehangolt munkával akadályozták meg, hogy a több ezer köbméter víz átzúduljon a duzzasztón.

Állt a sárban és kiabált

Ez utóbbiról a helyiek szerint maga a színész tehet, hiszen vasárnap egy emberével elzárták a zsilipet, hogy szépen megteljen a tavaly ásott meder vízzel.

Igen ám, de a községben és a környező erdőkben ötvencentis volt a hó még múlt héten, a szép idő azonnal elolvasztotta a tetemes mennyiségű csapadékot.

Hétfőn délelőtt aztán, míg Oszter a bíróságon ücsörgött, ahol vádlott-társa visszavonta a rá is terhelő korábbi tanúvallomását, a gát repedezni kezdett, majd a víz kimosta a talajt és egy óriási betondarab leszakadt a támfalból.

A nyomást, amit a rengeteg víz okozott, a gát nem bírta, ki­mosta a betonáteresz alját az átfolyó víz. A helyiek attól féltek, hogy veszélybe kerülnek a há­zaik, ezért azonnal riasztották a vízügyi hatóság embereit, majd hamarosan Oszter is befutott a vádlottak padjáról a gátra.

– Először a felesége próbált meg minket elzavarni, mondván, ez magánterület, majd öltönyben és nyakkendőben, szép cipőben a színész is megérkezett. Állt a sárban és kiabált. Rendőrt hívott ránk.

Folyamatosan azt magyarázta még a rendőröknek is, hogy nincs itt semmi baj. Novemberben egyszer már bedeszkáztatta a túlfolyót, akkor is a katasztrófavédelem emberei verték onnan ki – mesélte lapunknak egy helybéli.

Több tucat életmentő

A baj azonban olyan nagy volt, hogy az addigra tűzoltókkal is kibővült rendvédelmi brigád nem bírt vele.

Az OSB-lappal elzárt kifolyót ugyan először egy kikötözött tűzoltó megpróbálta áttörni, de hamar rájöttek, ha ezt meg is tudja tenni, a víz azonnal beszippantaná a lyukba, így inkább megvárták az Ipoly-völgyi különleges mentőket és a budapesti búvárszolgálatot.

Hosszas, többórás munka után a búvárok kifeszítették a lezárt zsilipet, így a víz leengedhetővé vált a túltöltött tóból, mielőtt a gát tényleg átszakad.

Mint megírtuk, a színész ta­valy nyáron kezdett tórendszer építésébe a Jenői-patakon. A te­rülethez és az építési engedélyekhez furcsa körülmények között jutott hozzá, de végül engedélyét a hatóság visszavonta, a polgármesteri hivatal pedig nem tárgyalta a tavak ügyét nyilvános ülésen.

Folytatódik a munka

Oszterrel hétfői bírósági tárgyalása szünetében tudtunk pár szót váltani. Ekkor szerkesztőségünkhöz már eljutott a gát repedésének híre, a színész viszont lapunk munkatársának is azt mondta, mint a helybélieknek: nincs is semmiféle probléma a gáttal.

– A gát nem repedezik, van olyan, amit úgy hívnak, hogy mosadék, amikor hirtelen annyi víz nyelődik el, hogy tömörödik maga az anyag, és akkor ott egy csík megjelenik, de ez nem azt jelenti, hogy repedt – mondta lapunknak Oszter, aki maga árulta el büszkén azt is, lesznek még munkálatok a helyszínen. Pedig ugyebár, erre engedélye már nincs.

– Még rengeteg munkálat lesz: vízinövényeket, liliomokat, gyönyörű fákat, élőlényeket kell telepíteni. Folyamatban van a tömörödés, és folyamatban van a kivitelezés végpontja. Már csak tatarozni kell – fogalmazott délután egy körül a bíróság előtt Oszter.

A rendőrség azt írta lapunknak, jogsértés gyanúja nem me­rült fel, az ügyben szakhatósági vizsgálatok folynak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135318_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276612
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában