Aktuális

Túlvilági látvány: színes fényekben úszik a katedrális - fotók

Bors

Létrehozva: 2018.07.05.

<p>Reflektorok segítségével, ötletes módszerrel varázsolnak minket vissza több évszázaddal ezelőttre. </p>

A középkor európai építészete a világ talán leggyönyörűbb és legpompázatosabb épületeit alkotta meg. Kiderült azonban, hogy ezek a monumentális épületek még annál is csodálatosabbak voltak, mint amilyeneknek ma ismerjük őket. 

Az amiens-i Boldogasszony-katedrális a világ leghíresebb gótikus katedrálisa. Az 1200-as években épített székesegyház jelenlegi állapotában is egyedül­álló, de egy, az 1990-es években elvégzett renoválás során kiderült, hogy fénykorában még a mostaninál is magával ragadóbb látványt nyújtott. A restaurátor szakértők nem sokkal a munkálatok megkezdése után valami meglepőt találtak a templom külső faragványain: színes festék nyomát. A további vizsgálatok alapján kiderült, hogyan nézett ki a Notre Dame eredeti állapotában kifestve, a 13. században. 

Ezután merült fel a fantasztikusan kreatív ötlet, hogy a katedrális külsejét színes fényekkel világítsák meg, és így mutassák meg, hogyan is nézett ki a templom hosszú évszázadokkal ez­előtt – számolt be róla a ChurchPOP. Az eredmény lélegzetelállító. 

A 18. században kialakult neogót templomokon is színesek a szobrok, és mivel későbbi korszakról van szó, hazánkban is van arra példa, hogy az eredeti festést csodálhatjuk. Ilyen a fővárosban az 1800-as évek végén épített Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, amely a Rózsák terén található. A katolikus szentélyt a második világháború során bombatalálat érte, és hiába renoválták, állapota ezután évtizedekig romlott. Vé­gül 1995-ben műemléki státuszt kapott, és megkezdődhetett az épületfelújítás.  

Modern megoldások

Fényfestéssel nemcsak Párizsban, hanem hazánkban is foglalkoznak. A nemrégiben megrendezett pécsi Zsolnay Fényfesztiválon a baranyai megyeszékhely székesegyházának homlokzatát díszítették ki a résztvevők. A cél itt nem az eredeti állapotok „visszaállítása” volt, hanem a minél ötletesebb, modernebb megoldások.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599408
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól