Aktuális

Túlélte a gázolást Richárd, de a vasbeton végzett vele

Bors

Létrehozva: 2018.07.24.

Valami történni fog, ezért most le kell tennie a telefont – ezt mondta utoljára szerelmének a 23 éves férfi, majd megtörtént a szörnyű tragédia. Richárd édesanyja öt év után a második gyermekét is elvesztette.

Egy átlagos munkanap torkollt végzetes tragédiába két hete szombaton, a mosonmagyaróvári Mofém-gyár területén. Egy bontásra ítélt vasbeton szerkezet maga alá temetett egy 23 éves pápai fiatalembert. A szörnyű baleset egy pillanat alatt történt meg, Richárdnak esélye sem volt a túlélésre. Holttestét a tűzoltók szabadították ki a romok alól.

– A tragédia előtt az élettársával beszélt telefonon, akinek hirtelen azt mondta, le kell tennie, mert történni fog valami. Ekkor már tudhatta, hogy nagy baj lesz. Bontották a vonalat, aztán már nem érték el többé. Imádták egymást, szörnyű fájdalmakat él át a családja – mondta a Borsnak a fiatalember egyik közeli ismerőse.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.

A baleset a Mofém-gyár területén történt, amit a Teka Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Luka János megerősített. Ám az emeletes építményt, valamint az ott folyó munkálatokat korábban kiadták egy vállalkozásnak, így bővebb információkkal nem tud szolgálni.

A Bors információi szerint Richárdnak egy hatéves nevelt és egy három év körüli saját gyermeke van. A családjában sajnos nem ez volt az első tragédia.

Fadaráló ölte meg Rolandot

Még biztonsági rács sem volt azon a hatalmas fadarálón, amelybe egy rossz mozdulatot követően beleesett egy szintén 23 éves fiatalember tavaly márciusban. A cég vezetői tudtak arról, hogy szabálytalanul végeznek veszélyes munkát a dolgozók, ám egyszerűen szemet hunytak felette. Két vezetővel szemben vádat is emelt a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. Egy évvel korábban egy másik dolgozó a fél karját vesztette el az egyik hibás gép miatt.

– Öt éve elgázolta őt és családját egy kocsi, Ri­chárd akkor ugyan túlélte a balesetet, de elvesztette a testvérét. Édesanyja így most a második gyerme­két temeti el – mondta az ismerős. A fiatalt ma kísérik utolsó útjára. – Szívembe véstem egy szót és egy nevet. A szó az, hogy SZERETLEK a név pedig a TE neved. Nagyon hiányzol, kicsim, amíg élek, nem felejtem az együtt töltött időt – tette közzé szívszaggató sorait Richárd szerelme a Facebookon.

Idén már a huszadik?

Az idei első negyedévben 19 halálos, 9 súlyos csonkolással járó, 36 súlyos és 52 csonkolásos munkabaleset történt Magyarországon. A friss munkabaleseti statisztikák szerint leginkább azok veszélyeztetettek, akik középkorúként fővárosi, közepes méretű, feldolgozó-ipari vállalatnál dolgoznak – legalábbis ezt mutatják az adatok. Ahogy arról beszámoltunk, április 8-ig 4541 munkabalesetet regisztrált a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya. Ez ugyan valamivel alacsonyabb az elmúlt két év számainál, a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest viszont jelentős növekedés. Tavaly előtt például 80 halálos munkahelyi baleset történt.

Öt év börtön járhat

Ha valaki mulasztott, vagy olyan foglalkoztatási szabályt sértett meg, ami okozati összefüggésben van a halálos baleset bekövetkezésével, akkor ezért egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – magyarázta a Borsnak dr. Kamarás Péter ügyvéd. A munkahelyi baleseteket rengeteg szakértői vizsgálat követi, amiknek a segítségével pontosan meghatározható a felelősség kérdése.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze