Aktuális

Túlélési tippek a legdurvább helyzetekre: ugrás helyett feküdjünk le a zuhanó liftben!

Balajti Péter

Létrehozva: 2017.05.06.

Alapszabály: bármilyen pánikhelyzetbe is kerüljünk, koncentráljunk a légzésünkre, és kezdjük el tudatosan szabályozni azt!

Forrás: Thinkstock

Ami a mo­ziban látványos, a valóságban ijesztő lehet. Mindannyiunk fejében megfordult már, mit tennénk, ha autónkkal a vízbe zuhannánk, beszakadna alattunk a jég vagy leszakadna a lift. A 5-Minute Crafts megoldásai közül szemezgettünk, amelyeket akkor is érdemes ismerni, ha remélhetőleg sosem lesz rájuk szükség.

Gyorsan bénít a jeges víz

Ha beszakad alattunk a jég, a hideg vízbe csapódva ne pró­báljunk megszabadulni a ruháinktól, mert a bennük meg­tapadó légbuborékok se­gítenek a felszínre jutni. A je­ges víz percek alatt képes meg­bénítani az izmokat. Mind­két karunkat helyezzük a felszínen arra a részre, ahol vastagabb a jég, majd a kö­nyököt és a tenyeret használva nyújtott törzzsel másszunk ki és feküdjünk a jégre úgy, hogy a testünk minél nagyobb ré­sze érintkezzen a fa­gyos felszínnel. Így a testsúlyunk eloszlik a repedésre hajlamos rétegen, s adott pontra kevesebb terhelést fejtünk ki. Hason fekve kússzunk-másszunk ki a partra, majd amilyen gyorsan csak lehet, menjünk száraz és meleg helyre, öltözzünk át és melegedjünk. 

Bajban a felvonóban

Ha zuhan a lift, ugorjunk fel – ezt mindenki tudja, csak rosszul. Szerencsésebb, ha, amennyire csak lehet, lefekszünk a padlóra. Majd az egyik karunkat helyezzük a fejünk alá, így megakadályozzuk, hogy leérkezéskor beverjük, és koponya-, illetve agysérülést szenvedjünk. A másik karunkat tegyük az arcunk elé, védve azt a fentről esetlegesen lepotyogó törmelékektől.

Merül a kocsi!

Ha autónkkal vízbe zuhannánk, véletlenül se próbáljuk meg kinyitni az ajtót, a víznyomástól ez nem sikerülne! Azonnal tekerjük le az ablakot, kapcsoljuk ki a biztonsági övet, s ha hátul is ülnek, segítsünk nekik az ablaknyíláson át való kijutásban, s végül mi magunk is ott távozzunk. Ha az elektromos ablak nem enged, próbáljuk betörni az üveget a négy sarokpontnál. Ha nem járunk szerencsével, várjuk meg, hogy a jármű teljesen megteljen vízzel, így megtörténik a nyomáskiegyenlítés, s utána már ki tudjuk nyitni az ajtót. A felszálló légbuborékok megmutatják a helyes úszásirányt!

Tanuljunk küzdősportot!

Müller Attila azt mondja, érdemes legalább fél évig küzdősportot tanulni. – Számos vészhelyzetben jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket, ha tudunk helyesen esni, gurulni, tompítani. Én kötelezővé tenném a különböző eséstechnikák oktatását – magyarázza a tévés műsorvezető, aki nem­egyszer került már ve­szélybe, például beszakadt alatta a jég.

– Ilyen helyzetben érdemes azonnal oldalra tenni a karunkat, amivel megkapaszkodhatunk a jég szélébe, és elkerülhetjük az elmerülést. Ha mégis víz alá kerülnénk, egy kevés levegő kifújásával, a felszálló légbuborékokat követve megtalálhatjuk a helyes irányt. A felszínen próbáljuk meg a kezünkkel körkörösen lebontani a lék körüli jeget. Ahol nem sikerül, ott elég vastag lehet a felület ahhoz, hogy repedés nélkül megkísérelhessük a kimászást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze