Aktuális

Túl szépnek találta kislányát, kegyetlen dolgot tett vele az őrült apa

Bors

Létrehozva: 2017.04.10.

A háromgyerekes Edward Herbert füvet szívott és mértéktelen mennyiségű alkoholt fogyasztott, mielőtt a kegyetlen tettet elkövette.

A Perth Now tudósítása szerint a 43 éves Herbert hirtelen felindulásból gyújtotta fel hároméves gyermekét, miközben a hétévesre benzint locsolt. A kislány égési sérüléseket szenvedett az arcán és a felsőtestén, amit sebészeti úton lézeres sebkezeléssel igyekeztek gyógyítani. Az ügyész, Amanda Forrester tette közzé a hírt a bíróságon, miszerint a lány bőre örökre sebhelyes marad. A hivatalos intézkedés során elmebajra próbált hivatkozni a férfi, ezt a bíróság azonban élből elutasította.

Az esetet megelőzően Herbert kannabiszt szívott, és a felesége állítása szerint bejelentette, hogy a vérfarkas délben érkezik. Később már gyilkossággal fenyegetőzött, és ekkor került elő a benzines kanna is, amivel bement a lányai szobájába. Az egyik gyermekre benzint öntött, és míg őt meggyújtotta, a másik lányt is elkezdte locsolni. A jelentések szerint a szomszéd, Daniel McMillan nem sokkal ez után érkezett, és a férfit a konyhában, sört vedelve találta.

A férfi elfogása után azt mondta, hogy mivel az ő gyerekei, azt csinálhat velük, amit csak akar, magyarázatként pedig elégnek érezte azt, hogy kislányát túl szépnek találta, ez ellen pedig mindenképpen tenni akart. Lindy Jenkins bíró az ügy legutóbbi tárgyalásnapján kijelentette, hogy a férfi beszámítható állapotban volt tette elkövetésekor, ám ítéletet egyelőre nem hozott, helyette elnapolta a döntést, és új tárgyalási napot tűzött ki májusra - írja a Sun.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség