Aktuális

Tudja, mi a tokofóbia? Ez a nő betegesen retteg, nehogy anya legyen

Bors

Létrehozva: 2017.05.22.

<p>Sokáig nem is sejtette, hogy állapota egy létező betegség - azt hitte, egyedül van félelmével.</p>

Forrás: Facebook

Egy igen különös - sokak számára talán érthetetlen - betegségben szenvedő asszony történetéről számolt be a Daily Mail: a walesi Lizzie Doxsey ugyanis tokofóbiás, azaz rendkívüli módon retteg a teherbe eséstől és a gyermekszüléstől. Olyannyira, hogy rendszeresen tart az ágya mellett terhességi teszteket, hogy ha rájön egy roham, azonnal meg tudja magát nyugtatni.

Sőt: a 39 éves asszonyt más terhessége is kiborítja. Volt már, hogy egy barátját azért törölte a Facebook-ismerősei közül, mert az folyamatosan terhes fotókat és ultrahangokat osztott meg. 

“Idősebb babákkal már nincs bajom. Az újszülöttek azok, akik megrémítenek, mert olyan törékenyek. Úgy érzed, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnéd őket. Nem is igazán tudom, mi az, ami annyira megrémít a terhességben. Talán az, hogy elveszíted a kontrollt a saját tested felett. Olyan ez, mintha valami megszállná a testedet és átvenné az uralmat” - magyarázta Lizzie.

Az asszony egyébként már egész fiatal korában kényelmetlenül érezte magát terhes nők társaságában, később pedig csak rosszabbodott az állapota: a terhességtől való félelmében gyakorta kap pánikrohamot. Lizzie egyébként ahhoz hasonlítja, ha neki egy terhes nővel kell egy helyiségben tartózkodnia, mintha egy arachnofóbiásnak egy pók mellett kéne lennie - ennek ellenére sokáig azzal sem volt tisztában, hogy állapota egy létező betegség.

“Tíz évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy van erre egy szó. Az egyik barátom, Toki guglizott rá arra, hogy mit jelent a neve, ekkor jött elő egy oldal a tokofóbiáról. Azt mondta: Nézt, Lizzie, a nevem ugyanazt jelenti, mint a te fóbiád!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709712
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek