Aktuális

Trópusi tengerpartot kedvelnek a szökött bűnözők

M. R.

Létrehozva: 2016.12.17.

<p>Nem Bróker Marcsi az első, aki hosszú ideig tudott bujkálni külföldön vagy saját hazájában az őt üldöző hatóságok elől. A bűnözők szinte egytől egyig a trópusi meleget és a tengerpartot részesítik előnyben – derül ki a Bors összeállításából.</p>

Birkózóból fűtermesztő

Egy kis hegyi hercegségben, a Spanyolország melletti Andorrában fogták el 2009-ben Farkas Pétert, aki birkózóként nyert aranyérmet az 1992-es barcelonai olimpián. Sportkarrierje lezárulta után a férfi élete 180 fokos fordulatot vett. 

Mi­után 2004-ben kiderült, hogy édesanyja házában az addig Magyarországon megtalált legnagyobb marihuánaültetvényt és droglaboratóriumot működtette, letartóztatták. A bíróság 2008-ban öt és fél év letöltendő börtönre ítélte, ám Farkas az ítélethirdetés előtt elhagyta a tárgyalótermet és megszökött a rendőrök elől. Először állítólag Thaiföldön bujkált. Farkas 2014 augusztusában szabadult.

Nem néztek rá, megszökött

Spanyolországot, azon belül is a festői, tengerparti Marbellát választotta búvóhelyéül a fekete sereg nevű bűnbanda vezére, Magyar Róbert. A férfi 2010-ben szökött meg a házi őrizetből, miután a rendőrök egy teljes napig nem ellenőrizték. Feleségének hagyott búcsúlevelében azt írta: attól tart, hogy ártatlanul ítélik el, mint Kaiser Edét, akit a móri rablógyilkossággal vádoltak. Távollétében életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság, többek között erőszakos bűncselekményekért és zsarolásért, majd 2011-ben elfogták.

Bűnbánó brit vonatrabló

Harmincnyolc évvel a brit királyi posta pénzszállító vonatának kirablása után adta fel magát Ronald Biggs, aki társaival 2,6 millió fontot zsákmányolt. A banda lebukott, Biggs börtönbe is került, azonban másfél év után megszökött. Ezután Franciaországba, Ausztráliába, végül Brazíliába menekült.

Mivel Nagy-Britannia és Brazília között nem volt kiadatási egyezmény, ráadásul Biggsnek gyereke született és az állampolgárságot is megkapta, háborítatlanul élhetett Rio de Janeiro tengerpartján. Ám 2001-ben elege lett a bujkálásból, és egy brit bulvárlap által bérelt repülőn hazatért Angliába. Börtönben ült 2009-ig, ezután rossz egészségi állapota miatt elengedték. Végül egy londoni idősotthonban érte a halál.

Szekrény mögött

Mindenki azt hitte, hogy külföldön bujkál Olaszország legkeresettebb bűnözője, Antonio Pelle, ám a rendőrök öt évig elfelejtettek szétnézni a maffiavezér olasz tengerparti villájában. Pedig a Mamma néven ismert bűnöző, miután 2011-ben megszökött a kórházból, ahová orvosi kezelésre vitték a börtönből, végig ebben a házban rejtőzött. Az egyik ruhásszekrény mögötti titkos átjáró egy bunkerhez vezetett. Ha hívatlan vendég vagy rendőrök érkeztek, oda bújt. Bár nem derült ki, valószínűleg korrupt rendőrök miatt nem kutatták át a házat évekig.

Alvilági bankár

Tavaly áprilisban fogták el a helyi rendőrök Brazíliában, idén augusztusban pedig Budapestre hozták a 2012 óta szökésben lévő Kisbandit, alias Lakatos Andrást, akit csak a magyar alvilág bankáraként emlegettek. A férfit nem maffiakapcsolatai, hanem egy szállítmányozási csalás miatt körözték, 2004-ben is már négyszáz rendbeli csalás miatt ítélték börtönre itthon.

Kisbandit azonban több alvilági leszámolás ügyében is meg akarják hallgatni a magyar nyomozók. A férfi sokat tudhat például az Aranykéz utcai robbantásról és Seres Zoltán vállalkozó gépfegyveres megöléséről is. Korábban azt vallotta, hogy a Prisztás-gyilkosságért börtönben ülő Portik Tamás kiirtotta a fél magyar alvilágot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült