Aktuális

Tragikus: várva várt esküvője ölte meg a fiatal apát

Bors

Létrehozva: 2014.07.04.

Nem akarta tönkretenni az esküvőjét a vőlegény, ezért a nagy nap előtt inkább nem végeztette el a vizsgálatokat, hogy megtudja, kiújult-e a korábban megoperált rákja. Három hónappal a lagzi után szörnyű hírt kapott: a betegség visszatért és addigra gyógyíthatatlanná vált.

Talán ha nem akarja annyira óvni élete nagy napját, ha nem ragaszkodik ahhoz, hogy semmi ne árnyékolhassa be az esküvőjét, talán ma is élne Ryan Anderson. A háromgyerekes apa azonban úgy döntött: nem akar tudni arról, hogy esetleg kiújult a szervezetében a rák, hogy a betegsége ne tegye tönkre a várva várt napot, amelyen feleségül veszi gyermekei anyját.

A szükséges kezelést és vizsgálatokat ezért a lagzi és a nászút utánra halasztotta, ám a késlekedés végzetesnek bizonyult: az újdonsült férj néhány hónap múlva meghalt, félárván hagyva három kisgyereket.

A 26 éves fiatalembernél két évvel ezelőtt diagnosztizáltak rákot, miután szörnyű migrének gyötörték, írja a Mirror. Kétszer is megoperálták és kemoterápiét kapott, a kezeléseket azonban tavaly decemberben felfüggesztette, hogy a betegséggel kapcsolatos dolgok ne árnyékolják be az esküvőjére való készülődést és magát a nagy napot, amelyen oltár elé vezeti szerelmét, Sherylt. Emiatt a kontrollvizsgálatokat is későbbre halasztotta, amelyek azért voltak szükségesek, hogy megállapítsák, végleg eltűnt-e Ryan szervezetéből a rák.

Három hónappal később azonban a fiatal apa tragikus hírt kapott: kiderült, hogy a rák kiújult, és sajnos gyógyíthatatlan, az orvosok már nem tehettek semmit. „Szörnyű volt szembesülni ezzel a hírrel, mindnyájan annyira bíztunk benne, hogy Ryan meggyógyult - mondta a Mirrornak a férfi gyászoló húga. - Volt néhány boldog, örömteli hónapja, és aztán jött a lesújtó hír, pedig Ryan annyira nem akart meghalni. Mindig azt kérdezgette: ugye jobban leszek?”

A családban nem ez volt az első ilyen tragédia: Ryan édesapja is egséz fiatalon, alig harmincévesen halt meg, szintén rákban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek