Aktuális

Tragédia Hernádkakon – Felesége megpróbálta visszatartani Istvánt

B. B.

Létrehozva: 2018.09.25.

Utolsó erejével még próbálta megakadályozni a 14 éves Tünde édesanyja, hogy részeg férje elvigye az autót, de hasztalanul kérlelte: István kocsiba pattant, és a halálba vitte a kedves és csinos lányt.

Forrás: Bors

Még mindig küzdenek az orvosok a hernádkaki tragédia legkisebb áldozata, a mindössze négyéves Istvánka életéért. Mint ismeretes: a kisfiú, valamint 10 és 14 éves nővérei begyógyszerezett, részeg apjuk kocsijában ültek, amikor K. István egy kanyarnál nekivágódott egy oszlopnak.

Az autóban ülő Tünde azonnal meghalt, míg húga súlyosan, öccse pedig életveszélyesen megsérült.

Roncsolódott a négyéves fiú csigolyája

A Bors információja szerint a kisfiú csigolyája, tüdeje is roncsolódott, még vasárnap is műtötték.

– Az apja, István is rosszul van, a kórházban tartották, Istvánkáért pedig imádkozunk, hogy felépüljön – mondta a Borsnak az egyik hozzátartozó:

– István imádja a gyerekeit, bele sem merek gondolni, mi lesz, azt sem tudom, megmerték-e neki már mondani, mi történt a gyerekekkel. Attól félünk, hogy az eszét veszti fájdalmában, ha felfogja, mi is történt. Ha Istvánkát is elvesztenénk, azt az apja biztos nem élné túl. Szegény Tündike pedig különösen a szíve csücske volt – ingatta a fejét a férfi.

Alkoholba fojtotta a gyászát az apa

Mint azt megírtuk: a férfi két hete összeroppant, ugyanis elvesztette az édesanyját. A nagyit még maga a kis Tündi is keservesen siratta pár napja. István képtelen volt feldolgozni anyja halálát, azóta szinte mindennap a pohár fenekére nézett bánatában, miközben különböző betegségeire több gyógyszert is szed. Aznap is ittasan ült kocsiba. Úgy tudni, nem sejtette, hogy kisebb gyermekei a hátsó ülésre lopóztak.

– A gyerekek anyja össze is veszett vele, mert nem akarta  engedni, hogy kocsiba üljön, megpróbálta elvenni Istvántól a kocsikulcsot. Ha tudta volna, hogy a gyerekek is ott vannak, biztos, hogy nem indult volna el – mesélte a férfi. István azonban kicselezte rimánkodó asszonyát, kocsiba ült, ez pedig imádott kislánya életébe került. Mindegy, milyen büntetést kap, ennél nagyobb csapás már nem érheti. Először az anyukája, aztán a lánya. Soha nem fogja ezt kiheverni, és ezzel a gondolattal kell együtt élnie. Ennél nagyobb büntetés a börtön sem lehet neki – tette hozzá a rokon.

„Egy angyal az angyalok közé”

Az áldozat egyik testvérét szinte összeroppantotta a gyász.

„Kis boldogságom, gyere vissza hozzánk, nélküled semmit nem ér az életem. Olyan élettel teli lány voltál, drága húgocskám, soha nem fogom feldolgozni és elfogadni, hogy nem lehetsz már itt velünk. A szívem meghasad érted,a hugim voltál és egyben a legjobb barátnőm, senki nem értett meg úgy,mint te, mindig ott voltunk egymásnak. Egy angyal az angyalok közé” – írta búcsúsorait nővére. A hernádkakiakat valósággal sokkolta a baleset híre.

– Nagyon kedves volt az a kislány, én soha nem bocsátanék meg az apának a felesége helyében. Már csak attól kicsordul a könnyünk, hogy elsétálunk a baleset helyszíne mellett. Hallottuk aznap is ezt a felfordulást. Azt mondták, hogy a kislányt szinte összepréselte az autó karosszériája. Senki nem érdemel ilyen halált – háborognak a helyiek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól